2025. december 23., 14:04

Sokadik időpont: nyár végén szeretnénk megnyitni a krasznahorkai vár egy részét

Ha az eddigi munkák ellenőrzése során nem derül fény további olyan kockázatokra, amelyek veszélyeztetnék a látogatók biztonságát, 2026 nyarának végén szeretnénk megnyitni a krasznahorkai alsó várat és a középső részt” – mondta a TASR-nek adott év végi interjújában Martina Šimkovičová kulturális miniszter.

Krasznahorka, Krasznahorka vára, krasznahorkai vár, felújítás, felső vár
Fotó: facebook.com/slovenske.narodne.muzeum

„Bár az alsó és a középső várat már felújították, hiányosságok merültek fel a tetőszerkezettel kapcsolatban, hogy nem mindent végeztek el úgy, ahogy kellett volna” – jelentette ki a miniszter. Hozzátette, a hiányosságokról már ősszel tájékoztatott a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM).

Az ellenőrzés júniusig fog tartani. Ha minden jól sikerül és teljesen biztosak lehetünk abban, hogy semmi sem fenyegeti a látogatók biztonságát, akkor legalább a nyár végén szeretnénk látogathatóvá tenni a nemzeti kulturális örökség említett részeit”

– tette hozzá a miniszter.

A felső várat menet közben fogják felújítani. „Számomra érthetetlen okokból nem a felső várral kezdték a felújítást, ahol a legnagyobb károk keletkeztek, és most csupa törmelék és gaz. Megkezdődött a kitakarítása, utána következnek a statikusok és az építészek, és ha minden rendben megy, megkezdődik a felújítás, úgy, hogy ne akadályozza a vár többi részének látogatását” – folytatta a miniszter.

Megjegyezte, tisztában vannak vele, hogy a nyilvánosság már nagyon régóta vár a megnyitásra.

A válasz arra, hogy miért nem sikerült 13 év alatt sem, részben az, hogy mi is 18 hónapot töltöttünk az esetleges hibák feltárásával, amit az eddigi felújítás során elkövettek”

– szögezte le.

A Szlovák Nemzeti Múzeum novemberben közölte, hogy elkezdődött a felső vár megtisztítása a törmeléktől, tavaszra fejeződik be. Emellett az alsó és a középső vár tetőzetének szerkezeti és statikai hibáit kell megoldani, a feladat a Szlovák Műszaki Egyetemre vár.

Megosztás
Címkék