Sok a beteg a vasútnál, járatokat kell szüneteltetni

2021. január 14., 17:58
Bokor Klára

Január 11-én már 235 mozdonyvezető és 170 vonatvezető hiányzott a munkahelyekről. A vezetőség ezt úgy oldotta, hogy a kevésbé kihasznált vonalakon átmenetileg felfüggesztette a vonatforgalmat.

A Szlovák Állami Vasutaknál egyre többen vannak betegállományban vagy kötelező karanténban. Nagy a kiesés az Érsekújvári járásban is, ezért egy reggeli vonatot már kiiktattak a menetrendből, mégpedig az Érsekújvárból Pozsonyligetfaluba közlekedőt.

A vasút egy dolgozója elmondta,

nem csak a vírusjárvány okozza a bajokat, de alapból kevés a mozdonyvezető és mondhatni a pályamunkás is.

Sokat kell túlórázni és ha jön az influenza vagy rosszabb esetben a koronavírusjárvány máris nehezen megoldható problémák jelentkeznek. A mozdony- és vonatvezetőknek bizony alacsony a bérezésük, és akkor arról még nem is beszéltünk, milyen felelősségteljes munkát végeznek.

Ha anyagilag jobban megbecsülnék a dolgozókat, nagyobb vonzereje lenne ennek a foglalkozásnak. Most azonban csak az végzi, aki szereti

– tette hozzá a dolgozó.