Smer: Az SaS látja, hogy Szlovákia merre felé halad, ezért menekülnek
"Az SaS kezdi felfogni, hogy milyen helyzetbe sodródik Szlovákia és ezért húzták be a vészféket. Nem akarnak felelősséget vállalni az inflációért vagy az áremelkedésekért" - mondta Richard Takáč (Smer-SD) A politikában című televíziós műsorban a Ta3-on.
Az OĽaNO-ból kilépett Juraj Krúpa, aki az SaS-hez csatlakozott, ezzel szemben elmondta, hogy
a kormányból senki nem menekül el, a párt tisztában van azzal, hogy mi vár Szlovákiára, és mit kell megoldani.
Takáč szerint Krúpa azért távozott az OĽaNO-ból, mert a védelmi bizottság elnöki pozíciója nem volt neki elég, és elkeseredett volt, ezért abban reménykedett, hogy akár védelmi miniszter vagy belügyminiszter is lehetne belőle. Krúpa szerint ez hazugság, ha ilyen funkciókat akart volna, akkor még az OĽANO-ban próbálkozott volna.
Takáč szerint csak az előrehozott választás hozhat megoldást. Elmondása szerint ez egy demokratikus döntés lenne.
Krúpa sem zárta ki az előrehozott választásokat, az SaS szerinte erre is fel van készülve.
Takáč szerint az SaS mindenképpen előrehozott választásokat szeretne,
mert fél, hogy Mikuláš Dzurinda egykori kormányfő pártot alapít, amely hasonló beállítottságú lesz,mint az SaS.
Krúpa ezt tipikus Smeres narratívának értékelte, mert Dzurinda visszatéréséről még a 2020-as parlamenti választás előtt is pletykáltak.
A műsorban Takáč megemlítette az államfőt is, Zuzana Čaputovát, aki szerinte teljes mértékben támogatja a jelenlegi kormánykoalíciót. Takáč sajnálja, hogy Čaputová nem szólítja fel a kormányt, hogy kezdjen valamit az árak növekedésével és az inflációval.