Šimkovičová szerint az FPU bírálata gyakran a rendszer átalakítása elleni tiltakozás
A Művészeti Alap (FPU) működésével kapcsolatos bírálatok egy része nem is magának a szervezetnek a működését akarja kritizálni, hanem a támogatási rendszer átalakítása ellen tiltakoznak vele, vagyis az ellen, hogy kik és hogyan döntenek a közpénzek elosztásáról – jelentette ki Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter Matúš Oľhának, a Művészeti Alap Tanácsa (FPU) elnökének lemondására reagálva.
Csakúgy mint Oľha, Šimkovičová is arra mutatott rá, hogy folyamatosan megkérdőjelezik a minisztérium vezetését, illetve a miniszter által kinevezett személyek tevékenységét.
– jelentette ki a miniszter. Ugyanakkor szerinte ez nem azért van, mert az ő tárcája több hibát csinálna, mint a többi minisztérium. „Ez elsősorban azzal függ össze, hogy módosítottuk a közpénzek elosztásának módját a kultúra területén” – szögezte le.
Szerinte Oľha elnöksége épp arra az időszakra esett, amikor a Művészeti Alap működése a kulturális élet egyik legvitatottabb témája lett.
– hangsúlyozta a miniszter.
Egyúttal kijelentette: a tárca ezután is biztosítja a feltételeket, hogy a Művészeti Alap megfelelően, átláthatóan és a teljes művészvilág javára lássa el feladatait.
– tette hozzá Šimkovičová.