Šimko otthagyja Kotlebáékat
Kilépett a Kotlebáék - Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) frakciójából Jozef Šimko parlamenti és megyei képviselő. Rimaszombat polgármestere hétfőn több médiumnak is megerősítette a távozás tényét, hozzátéve, hogy egyelőre független marad.

Šimko korábban többször is hangoztatta, hogy nem tagja a ĽSNS pártnak, csupán a párt listáján jutott be a parlamentbe. Most úgy tűnik, hogy végleg elválnak útjaik: Šimko hétfőn már be is nyújtotta a kilépési szándékát tartalmazó levelet Boris Kollár házelnöknek.
Távozását azzal indokolta, hogy sok dologban eltér a véleménye Kotlebáéktól.
Az egyik ilyen dolog az abortusz, a másik pedig az oltás. Köztudott, hogy Kotlebáék pártja erősen oltásellenes, míg Šimko már egy ideje megkapta a koronavírus elleni védőoltást, ami nem tetszett a frakció többi tagjának.
Jozef Šimko az Aktuality.sk portálnak adott rövid nyilatkozatában egy fura hasonlattal élt a távozását illetően:
Arról, hogy más frakcióba lépne egyelőre nem nyilatkozott Rimaszombat polgármestere, de annyit elárult, hogy a közeljövőben mindenképpen független képviselőként folytatja a munkáját a törvényhozásban.