2022. november 4., 19:49

Sikeres népszavazás egyenlő parlament nélkül alkotmánymódosulás

Ha sikeres lenne a választási ciklus lerövidítéséről szóló januári népszavazás, parlamenti szavazás nélkül is módosulna az alkotmány – állítják egybehangzóan az alkotmányjogászok. Vincent Bujňák, a Komenský Egyetem jogi karának munkatársa azonban a TASR-nek elmondta, hogy az érvényes és sikeres népszavazás sem jelentene automatikusan előrehozott parlamenti választást.

szlovák parlament ülés
Fotó: TASR
Abban az esetben, ha a népszavazás érvényes lenne és a résztvevő választók több mint fele igennel válaszolna, a javasolt alkotmánymódosításról már nem kellene parlamenti szavazást tartani”

– erősítette meg a TASR-nek Radoslav Procházka alkotmányjogász, volt politikus.

Vincent Bujňák visszautasítja azt a nézetet, hogy a népszavazás csupán drága közvélemény-kutatás.

Sikeres népszavazás esetén nincs szükség semmilyen megerősítő parlamenti szavazásra”

– hangsúlyozta.

A sikeres januári népszavazást követően lehetővé válna, hogy a parlament 76 szavazattal feloszlassa a jelenlegi törvényhozást.

Ilyen alkotmányos lehetőség most nem létezik, ellentétben például a polgármesterekkel vagy a megyeelnökökkel, akiket le lehet váltani népszavazással”

– magyarázta Bujňák.

Sikeres referendum után a parlament elvileg már februárban megszavazhatná a saját feloszlatását, ha akadna 76 képviselő, aki támogatná ezt, és akkor a házelnök már a nyárra előrehozott választást hirdethetne.

Ugyanakkor Bujňák arra is figyelmeztet, hogy ezután a parlament feloszlatását akár pár héttel a választás után is lehetne indítványozni, ugyanis a népszavazási kérdés nem foglalkozik időkorlátokkal.

A sikeres népszavazás alkotmánymódosító lehet
Vincent Bujňák
Fotó:  TASR/ma7

Európában csupán két állam van, ahol népszavazással feloszlatható a parlament, mégpedig Lettország és Liechtenstein, de Lettország szabályozza azt, hogy a parlamenti választás után mennyi idő elteltével lehet ilyen népszavazást rendezni.

Az alkotmány szerint akkor érvényes a népszavazás, ha a szavazásra jogosultak több mint fele részt vesz rajta, és a résztvevők többsége egyetért a szavazásra bocsátott kérdéssel.

2023. január 21-én, szombaton lesz az előrehozott választás intézményéről szóló népszavazás. Az emberek arról szavazhatnak, hogy népszavazás útján vagy parlamenti határozattal lerövidíthető legyen-e a választási időszak. A népszavazást a Smer-SD és más ellenzéki pártok kezdeményezték.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.