2021. szeptember 13., 16:30

Semmi nem lesz Kolíková bírósági reformjából?

Egyre inkább úgy tűnik, Mária Kolíková  közeljövőben képtelen lesz keresztülvinni az eltervezett bírósági reformot. A pártot váltott miniszter asszony most egy jóval kevésbé becsvágyó tervvel rukkolt elő, s akár az is meglehet, miniszterként már ezt sem lesz ideje végrehajtani.

Mária Kolíková
Fotó: TASR

Amikor átvette a tárca irányítását, Mária Kolíková azonnal világossá tette, miniszterségének egyik legfontosabb feladata az ún. bírói térkép átrajzolása lesz. Eredetileg két évet szánt arra, hogy a szlovák igazságszolgáltatás rendszerét átalakítsa, terve az volt, hogy

felére csökkenti a járásbíróságok számát, s mindössze három kerületi és egyetlen városi bíróságot hagy meg.

Ezek feladatait részben közigazgatási bíróságok vették volna át, a felettük álló legfelsőbb közigazgatási bírósággal egyetemben. Kolíková, mivel tervét komoly ellenállás fogadta, részekre osztotta a feladatot, ahogy a DenníkN fogalmaz, "felszalámizta" a szlovák bírósági rendszert. Mivel az eredeti ötletet heves ellenállás fogadta, Kolíková négy részre osztotta fel az eredeti "programot", amelyet így talán könnyebben nyelnek le a tervezett reform ellenzői. 

Az első és legfontosabb szelet a járásbíróságok számának csökkenése úgy, hogy közben  bírák száma nem változik. Kolíková elképzelése szerint ez lehetővé tenné a "specializált" bíróságok létrejöttét, amelyekre jelen állás szerint nincs lehetőség. Azzal, hogy a bírásgok száma úgy csökkenne, hogy közben a bírák száma megmarad, a tárcavezető szerint a szakembereknek lehetőségük lenne egy-egy "témakörben" még jobban elmerülni, a tárcavezető négy külön területet emelt ki: a büntetőjogot, a polgár- és családjogot, illetve az üzleti jogot. Kolíková úgy véli, ezzel a bíróságok döntéshozatali mechanizmusa is egyszerűsödne és felgyorsulna.

A miniszter asszony távlati tervek mellett néhány azonnali lépésben is gondolkodik. A bírósági reform egyik első lépése lehet például, hogy megszünteti a kassai és pozsonyi járási bíróságokat, egy-egy városi bíróság alá rendezve őket. Más kérdés, hogy mit szólnak ehhez a bírák, akik ugyan állásukat nem vesztenék el, de az összevonás miatt lemaradnának néhány pozícióról. A Denník N azt írja, Pozsonyban más gond is lehet. Itt külön járásbírósági épületek vannak, az úgy nevezett igazságügyi palotában székel például a Pozsony I-es járásbíróság, illetve a kerületi bíróság, csakhogy az épület hátsó részében még egy kisebb fogda is üzemel. Kolíková azt ígéri, idővel külön épületbe költözhetnek majd a megszűnő járásbíróságok.

A bírósági összevonás egyébként nem vadiúj ötlet. Már Lucia Žitňanská, a Most-Híd igazságügyi minisztere felvetette a bíróságok számának csökkentését, illetve a városi bíróságok rendszerének bevezetését Pozsonyban és Kassán, de akkor olyan erős bírói ellenállásba ütközött, hogy kisvártatva kénytelen volt kifarolni az elképzelés mögül.

Mária Kolíková akkor épp az igazságügyi minisztérium államtitkára volt. Most úgy tűnik, ez az elképzelés megvalósulhat, a tervek szerint 2022 márciusától már működhetnének a városi bíróságok. A járási és kerületi bíróságok átszervezése csak ez után jöhet majd. Itt már nehezebb lesz átvinnie Kolíkovának az akaratát, tavaly ősszel, amikor felvetette, hogy a nyolc kerületi bíróságból hármat kellene csak meghagyni, azonnal heves ellenállásba ütközött. Kolíková szerint ugyanakkor lehet úgy módosítani az eredeti elképzelést, hogy az mindenkinek megfeleljen. A miniszter korábban arról beszél, egyetlen bírói állás sem szűnne meg és a javaslatot kész átdolgozni úgy, hogy az három helyett az négy "körzeti" bíróság létrehozását tegye lehetővé. Abból ugyanakkor nem enged, hogy a kerületi bíróságok számát csökkenteni kell, ezzel elősegítve a bírák specializációját. 

A tervek szerint négy körzeti bíróság üzemelne 2023 januárjától: egy-egy Nagyszombatban, Eperjesen, Besztercebányán és Zsolnán. 

Csökkenne a járásbíróságok száma is, a jelenlegi 54-ből 30-ra. Megszűnne például a szakolcai, a malackai, a bazini vagy a nagykürtösi járásbíróság is. A csavar a történetben az, hogy Kolíková ügyes taktikai húzással különválasztotta a kerületi (körzeti), illetve a járásbíróságok ügyét. Mindkettő külön-külön kerül majd a parlament elé, így simán elképzelhető, hogy az egyik átmegy, míg a másik nem. 

Más kérdés persze, hogy a fentiekből mit sikerül megvalósítani a miniszter asszonynak, aki könnyen lehet, hogy meg sem tarthatja tárcáját, miután távozott az őt jelölő Za ľudíból és átállt Sulíkékhoz. A héten esedékes kormányülésen az ígéretek szerint szóba kerül majd a téma, de egyelőre nem tudni, mire jutnak majd a felek. Sulík és az SaS természetesen azt szorgalmazza, hogy Kolíková maradhasson a miniszter, a Za ľudí elnöke, Veronika Remišová viszont arról beszélt, lelkiismereti kérdés, hogy ilyenkor egy politikus megtartja-e a pozícióját.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.