2025. március 20., 15:27

Samuel Migaľ és Radomír Šalitroš új politikai párt alapítását tervezi

Samuel Migaľ beruházási miniszter (független) és kollégája, Radomír Šalitroš a jövőben újabb politikai szerepvállalásra készül. Migaľ szerint egy új politikai párt megalapítása is napirenden van.

Samuel Migaľ
Fotó: TASR
Amennyiben új politikai projektet jelentünk be, arról nagyon hamarosan értesülni fogtok, de igen, megerősíthetem, hogy továbbra is politikai szerepet szeretnénk vállalni”

– válaszolta csütörtökön újságírói kérdésre Migaľ, hozzátéve, hogy a párt nevét még nem véglegesítették teljesen.

Migaľ hangsúlyozta, hogy Šalitrošsal együtt sem az egyik, sem a másik politikai oldal „kedvencei” nem ők. Szerinte ez a megosztott társadalom jele, ezért céljuk az emberek összefogása. Ismételten kijelentette, hogy nem vágyott semmilyen pozícióra, de egy ilyen megállapodás született, és a poszt nem kizárólag az övé.

Ez a csapatmunkáról szól, a miniszter egy emberekből álló csapatot fog össze. Az, hogy ezt egy konkrét formában kell megjeleníteni, csupán egyszerűsítés és egyfajta rövidítés”

– fogalmazott az új miniszter.

Ján Ferenčák, a Hlas-SD parlamenti képviselője, aki korábban együttműködött Migaľlal és Šalitrošsal, csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy „radikálisan” elutasította a Hlasból való kilépést és egy új párt alapítását velük. Hozzátette, hogy értékbeli kérdésekben is eltávolodtak egymástól.

Migaľt és Šalitrošt januárban kizárták a Hlas-SD-ből, míg Ferenčák a pártban maradt. Robert Fico (Smer-SD) kormányfő egy csoport elégedetlen képviselővel tárgyalt annak érdekében, hogy biztosítsa a kormány támogatását. A koalíciós szerződés módosítása után a Hlas-SD lemondott a beruházási minisztériumról, amely a Smer-SD alá került. A tárca új minisztere szerdán (március 19-én) Samuel Migaľ lett, míg Radomír Šalitroš a minisztérium államtitkáraként fog tevékenykedni.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.