2021. február 25., 19:40

Romániából érkeztek egészségügyi dolgozók a pozsonyi szívkórházba

Romániából érkeztek orvosok és egészségügyi nővérek a pozsonyi (Bratislava) Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségek Intézetébe (NÚSCH). 21 napig fognak segíteni a kórház aneszteziológiai és intenzív osztályán. A romániai egészségügyi dolgozókat Peter Stachura, az egészségügyi minisztérium államtitkára fogadta csütörtökön a kórházban.

Fotó: TASR
Súlyos a helyzet a kórházainkban. Kevés az olyan ágy, amelyre a legsúlyosabb állapotban lévő, lélegeztetőgépre szoruló betegeket fektethetik. Az ország nyugati régióiban a legrosszabb a helyzet

- mondta Stachura, és hozzátette, nagyra értékeli a kisegítők érkezését, akiknek köszönhetően az intézet kapacitását átmenetileg kilenc ággyal tudják növelni.

Steluta Arhire, Románia szlovákiai nagykövete elmondta, a román kormány érzékeli azokat a nehézségeket, amelyekkel Szlovákiának szembe kell néznie, de nem marad magára az ország ebben a helyzetben. A nagykövet hangsúlyozta,

a mostani segítség az államok közötti szolidaritás megnyilvánulása. Kiemelte az országok közötti kiváló kétoldalú kapcsolatokat.

A projektet az Európai Bizottság támogatásával finanszírozták. Radim Dvořák az Európai Bizottság szlovákiai képviseletében úgy fogalmazott, az „európaiság” azt jelenti, hogy segíteni kell a rászorulóknak.

Mongi Msolly, a Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségek Intézetének főigazgatója közölte, munkacsoportokat hoznak létre a legsúlyosabb állapotban lévő betegek ellátására.

A romániai egészségügyi szakemberek az Európai Unió európai polgári védelmi mechanizmusának elindulása után érkeztek Szlovákiába, ezt február 17-én hagyta jóvá a kormány az egészségügyi minisztérium kérésére.

Stachura elmondta, Szlovákia Dániával és Lengyelországgal tárgyal a további segítségről.

Az államtitkár közölte, Lengyelország tíz intenzív ágyat kínált fel Szlovákiának a Nowy Targban lévő kórházban, Németország pedig további tízet a münsteri egyetemi kórházban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.