Richard Raši szerint erős Európai Unióra van szükség
Az Európai Uniónak meg kell erősödnie, különben gazdasági és védelmi szempontból is háttérbe szorul a világban – jelentette ki Richard Raši (Hlas-SD) a parlament elnöke az STVR Szombati Dialógusok című műsorában.
Szerinte az EU jelenleg nem képes önállóan kiállni saját érdekeiért, és nem tekinthető egyenrangú partnernek sem az Egyesült Államok, sem Oroszország vagy Kína számára.
Raši problémásnak tartja, hogy az uniót egyre gyakrabban kihagyják a kulcsfontosságú döntésekből, amit például az ukrajnai háborúval kapcsolatos tárgyalásokon is tapasztalni lehet.
Úgy véli, ha az EU nem lesz erős, elveszíti versenyképességét, és gazdasági, valamint védelmi értelemben is jelentéktelenné válhat.
A műsor másik vendége, Michal Šimečka a PS elnöke ezzel egyetértett abban, hogy Szlovákia számára egy erős Európai Unió jelenti a biztos támpontot a nemzetközi politikában.
Ugyanakkor bírálta a jelenlegi szlovák kormányt, amely szerinte elszigetelődik az EU-n belül, és aláássa annak működését.
Hozzátette: Szlovákia Magyarországgal együtt gyakran akadályozza az unió megerősítését.
Raši ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy maga az EU is hozott olyan döntéseket, amelyek gyengítették a közösséget, ilyen például a belső égésű motorok betiltásának terve.
Szerinte helyes, hogy Szlovákia ezek ellen felszólal.
A vita során szóba került az is, hogy
milyen következményekkel járna, ha az Egyesült Államok katonailag megszállná Grönlandot, amely egy NATO-tagállamhoz tartozik.
Šimečka szerint ez a NATO végét is jelenthetné, és egyértelműen imperialista politikának számítana. Raši úgy fogalmazott, egy ilyen lépés sértené a szövetség alapelveit, ugyanakkor bízik abban, hogy létezik békés megoldás.
Raši szerint az EU nem lenne képes hatékonyan szankciókat bevezetni az Egyesült Államokkal szemben. Ennek ellenére reményét fejezte ki, hogy Szlovákia és az USA között a nukleáris energetikai együttműködésről szóló kormányközi megállapodást sikerül lezárni, annak ellenére is, hogy az Egyesült Államok katonai beavatkozást hajtott végre Venezuelában.