Resszkessetek bűnözők! A fakabátok új autókon kergetnek majd benneteket
A belügyminisztérium a napokban 60 új gépjárművel cseréli le a rendőrségi alakulatok amortizálódott autóit.

Az új gépkocsikat a kerületi és járási rendőrkapitányságoknak, a bűnügyi rendőrségnek és a közjogi méltóságok védelmét ellátó hivatalnak szánják - fejtette ki Roman Mikulec belügyminiszter.
A szállító a KIA Bratislava Kft. lesz, amelynek 1,44 millió eurót fizetett a belügyi tárca. Ezért a pénzért a cég öt évig ellátja majd a járművek rendszeres ellenőrzését, illetve 150 ezer kilométer lefutásáig.
Az idén és tavaly összesen 268 elhasználódott járművet iktattak ki a rendszerből. Mikulec szerint a gépjárműpark felújítása megtakarítással jár, emellett növeli a rendőrök személyes biztonságát és csökkenti a környeztbe jutó káros anyagok szintjét is.
A tárca tervei szerint 2023 folyamán 705 új gépjárművel bővül a rendőrség gépkocsiparkja, ezek elektromos és plug-in hybrid kategóriájú autók lesznek. Ezeket a Megújítási és fenntarthatósági terv keretében szerzik be és finanszírozzák majd.