2023. február 26., 09:23

Rendkívüli ülést tart hétfőn a parlament - a választásokról és a MiG-29-esekről is dönthetnek végre

A pozsonyi parlament honlapján elérhető programtáblázat szerint hétfőn újabb rendkívüli ülésre kerül sor a törvényhozásban. A képviselőknek nem csak az előrehozott választással, de a MiG-29-es vadászgépekkel kapcsolatban is döntésre kell jutniuk.

szlovák parlament
Fotó: TASR

A Smer-SD által kezdeményezett ülés a tervek szerint 13:00-tól kezdődik majd. Ficóék azt szeretnék, hogy a parlament válasszon egy korábbi időpontot, ne szeptemberben, hanem már júniusban (kérésük alapján 24-én) rendezzék meg az előrehozott választást. Az ellenzéki pártvezér azzal érvel,

mivel a kormány csak megbízotti státuszban működik, sem a megfelelő jogosultságai, sem a képességei nincsenek meg alapvető feladatainak ellátásához. 

Fico ezen kívül az Ukrajnának szánt vadászgépekről is szeretne tárgyalni, sőt, a SMER-SD a tervek szerint meg is szavaztatná a törvényhozást a MiG-ek átadásáról. Az ellenzék jelentős része egységesnek tűnik a kérdésben, mondván, egy korlátozott működési jogokkal bíró kormánynak már nem szabadna kül- és biztonságpolitikai döntéseket hoznia. 

Az olvasó talán emlékszik rá, mindkét fenti kérdést már hetekkel ezelőtt napirendre kellett volna tűzni, csakhogy a kormánypártok folyamatosan megakadályozták a rendkívüli ülések megnyitását. Hol döntésképtelen volt a törvényhozás, hol meg a kormánypárti képviselők nem voltak hajlandóak elfogadni az ülés programját. Hogy milyen eredménnyel zárulhat a hétfői parlamenti ülésnap, egyelőre nagyon bizonytalan. Az előrehozott választás időpontjának megváltoztatását Zuzana Čaputová köztársasági elnök is támogatna, ahogy az SaS-en kívül minden ellenzéki párt. Más kérdés, hogy Sulíkék egyelőre semmi jelét nem adták annak, hogy megszavaznának egy júniusi időpontot. 

A MiG-ek helyzete szintén bizonytalan. Az ellenzéki SaS egyértelműen támogatja az átadást, sőt, Peter Pellegrini (Hlas-SD) is úgy nyilatkozott, ha közös európai akarat sorakozik fel az ügy mögött, Szlovákiának sem szabad elzárkóznia.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.