Az első hírek szerint szerdán késő délután sújtólégrobbanás történt a település mellett működő szénbányában, 150 méterre a föld felszíne alatt. A portál úgy tudja, metángáz robbanhatott be a járatokban.
Újabb információk a sérültek állapotáról:
A négy súlyos sérültet Pozsonyba, illetve Kassára szállították, öt személyt a bajmóci kórházban láttak el – tájékoztatott az egészségügyi minisztérium két államtitkára, Michal Palkovič és Lenka Dunajová Družkovská. A pozsonyi ruzsinói egyetemi kórházban két férfit ápolnak. „Mindkét pácienst intubáltuk, nagyon súlyos, válságos az állapotuk” – mondta Alexander Mayer, a kórház vezérigazgatója. Mindketten főleg az arcukon, a nyakukon és a karjukon szenvedtek égési sérüléseket. Mayer biztosította a hozzátartozókat, hogy mindent megtesznek a két sérültért. „Először három könnyű sérültet hoztak hozzánk, elsőfokú égési sérüléseket szenvedtek, főleg a fejükön és a kezükön, elláttuk és megfigyelés alatt tartjuk őket” – tájékoztatott Peter Glatz, a bajmóci kórház igazgatója. A negyedik bajmócon ápolt sérült másodfokú égési sérüléseket szenvedett és káros anyagok kerültek a tüdejébe, őt az intenzív osztályon ápolják. „Az ötödik könnyű sérült az a bányász, akinek elsőként sikerült kimenekülnie a bányából. Úgy tűnik, ő csupán káros anyagokat lélegezett be, más sérülése nincs, most zajlik a kivizsgálása” – tette hozzá.
A legfrissebb hírek szerint a baleset négy súlyos sérültje kritikus állapotban van. Mentőhelikopterrel, mélyaltatásban szállították őket kórházba.
A robbanásban nyolc ember sérült meg, közülük négyen súlyosan.
A sújtólég (régies elnevezése: viheder, bányalég) a metán (CH4) és levegő robbanóképes elegye (keveréke) a mélyműveléses bányászatban. Mivel színtelen és szagtalan, az egyik legfőbb bányaveszélyt jelenti elsősorban a feketeszenet termelő bányákban, de előfordul barnaszén, lignit termelése során és nem ritkán érc- és sóbányákban is - írja a wikipedia.
A baleset súlyosságát mutatja, hogy a helyszínre négy mentőhelikoptert is riasztottak, egyet-egyet Nyitráról, Trencsénből, Zsolnáról és Besztercebányáról.
A beszámolók szerint a szerencsétlenség egy széleshomlokú fejtésnél történt. Valamennyi ott tartózkodó személyt sikerült kimenteni. A gázrobbanás okát egyelőre nem tudják, de már szakemberek tartanak a helyszínre, hogy kiderítsék. A bányakezelő illetékeseinek tájékoztatása szerint a robbanás idején összesen kilencen tartózkodtak a járatokban.
Úgy tudni, Eduard Heger kormányfő és Karel Hirman gazdasági miniszter is a helyszínre tart.