2021. október 9., 15:22

Remišovának nem tetszik, amit Kiska csinál

Veronika Remišová továbbra is életben kívánja tartani a korábbi államfő, Andrej Kiska által alapított Za ľudí pártot, de elődjével már számos kérdésben nem ért egyet.

Andrej Kiska, Veronika Remišová
Fotó: TASR

A cas.sk-ban megjelent interjúban a leggyengébb kormánypárt és egyben miniszterelnök-helyettes politikusnő úgy nyilatkozott, nem azért akart mindenképp a politikai alakulat vezetője maradni, sőt, nem is félt attól, hogy elveszíti a kormányon belüli tisztségét, ő korábban jól fizető állást hagyott ott külföldön, volna mihez visszatérnie. Egyúttal jelezte, nem kíván felesleges pozícióharccal foglalkozni, Kiska véleményével, aki szerint éppen ez a félelme ragasztott a pártelnöki székhez, tehát nem ért egyet. Egyébként is nagy csalódás volt számára, amikor a volt államfő rögtön a választások után otthagyta a pártot, amelyet maga alakított.

Remišová szerint éppen Kiska volt az oka annak, hogy csatlakozott a Za ľudíhoz. Miután viszont távozott, még szeretett volna néhány hozzá közel álló embert a párt menedzsmentjében látni, de ők sokat nem tettek hozzá a munkához, ez a hozzáállás pedig nem tetszett Remišovának.

Azzal nincs gondja, hogy Kiska éppen az ő kolléganőjét és vetélytársát Kolíkovát dicsérte, ezt nem vette személye elleni támadásnak, de arról egyértelmű véleménye van, hogy a párt alapítójának távozása a politikából, majd mostani kijelentései nincsenek összhangban egymással. Egyúttal ízléstelenek tartja ezeket egy olyan embertől, aki magára hagyta azokat, akik hittek benne a választások előtt, mert nem jöttek be a számításai.

Kiskánek még egyszer odaszúrt, amikor kiemelte, neki nem kell semmitől sem tartania, nincsenek semmilyen ügyei és botrányai, nem találkozott maffiózókkal és adóügyei is rendben vannak, utalva az korábbi köztársasági elnök körüli vizsgálatokra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.