Remišová: Szlovákia nem válhat az oltatlanok túszává
A Koalíciós Tanács hétfői ülésén mutatják be a módosított Covid-automatát, jelentette be Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, a Za ľudí elnöke. Mint mondta, pártja azon a véleményen van, hogy a gazdaságot nem lehet állandóan leállítani.

„A koronavírus új variánsának megérkezése alapvető módon megváltoztatja a helyzetet. Már most is tudni lehet, hogy a vírus itt marad velünk, így meg kell tanulnunk együtt élni vele” – fogalmazott Remišová, hozzátéve, hogy a 2022-es évbe a gazdaság, a kultúra és az oktatási intézmények bezárása nélkül kell belépnünk.
Mint mondta, Szlovákia nem válhat azok túszává, akik úgy döntöttek, hogy nem oltatják be magukat.
Hozzátette: egyelőre még nem látta a kötelező védőoltás esetleges bevezetéséről, illetve az oltatlanok kezelésükhöz való hozzájárulásáról szóló beharangozott jogi elemzés következtetéseit.