Remišová: Az Áfa-csökkentés nem vált be
Az élelmiszerárak gyors növekedésének megakadályozására nem jelent megoldást az áfacsökkentés.

Ezt Veronika Remišová (Za ľudí) ügyvezető miniszterelnök-helyettes mondta a TA3 hírtelevízió vasárnapi A politikában című vitaműsorában.
Mint hozzátette, rövidlátó megoldásról van szó, amely számos országban nem vált be, ezért megszüntették,
Remišová szerint a kormány három területen segíti a polgárokat az infláció elviselésében.
Alapvető fontosságúnak nevezte az energiaárak stabilizálását és ebben, mint fogalmazott, Szlovákia a legjobbak közé tartozik.
A másik terület a foglalkoztatottság. Szlovákiában a munkanélküliek száma a pandémia kitörése óta lényegében nem változott. A helyreállítási terv alapján érkező uniós támogatásokból sok millió euróval támogatták a munkahelyeket. Ezen kívül a kormány segített a gyermekes családokon és a nyugdíjasokon is.
Az ellenzék ipárt a jövő héten egy kerekasztal-beszélgetést hív össze, ahol az üzletláncok, az élelmiszertermelők, a mezőgazdászok és különböző szakemberek részvételével folytatnának megbeszélést.
Takáč úgy vélekedett, hogy csökkenteni lehetne az őstermelők adóját és egyéb kötelező befizetését. Mint megjegyezte, maximalizálni kellene az alapvető élelmiszerek esetében a kereskedők által meghatározott árrés nagyságát, mivel évről évre egyre nagyobb nyereségekre tesznek szert.
- tette hozzá. Míg a nyugati országokban az üzletláncok nyeresége általában 2,5 százalékos szinten van, Szlovákiában ez 8 százalék.
Jövő héten a parlamentben terítékre kerül az üzletek vasárnapi nyitvatartásának a kérdése is. A vita mindkét résztvevője elmondta, hogy frakciójuk tagjai szabad kezet kaptak a szavazásnál és lelkiismeretük alapján voksolhatnak. Míg Remišová úgy látja, hogy valamilyen kompromisszumra volna szükség, addig Takáč jelezte, hogy ő tartózkodni fog.