2021. március 4., 19:36

"Régóta tervezett munkaértekezlet": Čaputová fogadta Eduard Hegert

Zuzana Čaputová államfő csütörtökön az elnöki palotában fogadta Eduard Heger (OĽANO) pénzügyminisztert. Erről a közösségi hálón tájékoztatott csütörtökön. A találkozó fő témája a helyreállítási terv volt, de érintették az aktuális belpolitikai helyzetet is.

Fotó: SITA

Martin Strižinec elnöki szóvivő a TASR hírügynökségnek elmondta: egy régóta tervezett munkaértekezletre került sor csütörtökön. „Elsősorban a helyreállítási tervről volt szó, amelyet a miniszter bemutatott az államfőnek, de beszéltek az aktuális belpolitikai helyzetről is” – fűzte hozzá.

Heger is azt írta a közösségi hálón, hogy a helyreállítási tervről konzultált Čaputovával.

„Az elnök asszony már többször is pozitívan foglalt állást a helyreállítási tervvel kapcsolatban, aminek nagyon örülök” – fűzte hozzá. Az államfő a csütörtöki bejegyzésében üdvözölte a minőségi előrelépést ezen a téren.
A találkozóra egy nappal azután került sor, hogy Čaputová Richard Sulíkkal és Veronika Remišovával, a koalíciós SaS és Za ľudí pártok elnökével tárgyalt a kormányválságról. Az SaS és a Za ľudí a kormány átalakítását szorgalmazzák.

A koalícióban már hosszabb ideje feszült a viszony. A feszültség a Szputnyik V vakcinák beszerzése után tetőzött, melyről Igor Matovič (OĽANO) kormányfő egyezett meg az orosz féllel.

A kormányátalakítással összefüggésben szóba került a személycsere a miniszterelnöki és az egészségügy-miniszteri poszton is. A koalíciós partnerek közül senki sem akarta elárulni, hogy Hegert akarják-e miniszterelnöknek. Abban egyetértettek, hogy az előrehozott választás nem opció.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.