Pellegriniék is Lengvarský távozását akarják
Csupán egy nappal azután, hogy Igor Matovič Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter távozása mellett foglalt állást, hasonlóan fogalmazott egy másik exkormányfő, Peter Pellegrini is.

A Hlas-SD elnöke szerint az egészségügyi tárcavezető nem élvezi a pénzügyminiszter, a kormányfő bizalmát sem, csupán nehézséget jelent a hazai egészségügy számára, mert a pénzügyminiszter bosszújának áldozata lesz, ezzel együtt pedig az általa vezetett szakterület is.
Pellegrini azt is elmondta, Lengvarský nem jól kezelte a kórházak felújítási tervét és vélhetően az EU-s forrásokat sem sikerül majd megfelelően kihasználnia az általa vezetett tárcának.
Az ellenzéki Hlas-SD emellett Roman Mikulec belügyminiszter munkájával sem elégedett, s ugyan nem fogják kezdeményezni leváltását, de felszólítják, önként távozzon, amiért befolyásolásra utaló jelekre derült fény több ügyben.