Pellegriniben bíznak a legtöbben
Az AKO ügynökség a TV Joj kereskedelmi csatorna megbízásából november 7. és november 14. között egy 1000 fős mintán végzett közvéleménykutatást arról, hogy az emberek hogyan vélekednek a közjogi méltóságokról és a kormány minisztereiről.

A felmérésben értelemszerűen csakis kormánypárti politikusokkal kapcsolatos adatok szerepelnek, az ellenzéki politikusokról nem kaptunk képet.
A megkérdezettek 55 százaléka teljesen megbízhatónak tartja Peter Pellegrini (Hlas-SD) házelnököt, 39 százalékuk ugyanakkor inkább bizalmatlan vele szemben.
A második helyen Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter végzett 45 százalékkal, miközben 31 százalék nem bízik benne.
A "ranglétra" harmadik helyére Erik Tomáš (Hlas-SD) munkaügyi minisztert sorolták, akiről a válaszadók 41 százaléka pozitívan vélekedett, elutasítottsága 36 százalék.
A felmérés alapján általában a Hlas-SD által jelölt kormánytagok iránt nagyobb a bizalom, mint a másik két koalíciós párt által jelölt személyek esetében.
Csak ezt követően jelenik meg a nem Hlas-SD-hez köthető politikus Tomáš Taraba (SNS) környezetvédelmi miniszter személyében, akiről a megkérdezettek 33 százaléka gondolja, hogy megbízható, viszont 38 százalékuk az ellenkezőjét állítja.
Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi minisztert is 33 százalék tartja megbízhatónak, viszont elutasítottsága a legmagasabb: 60 százalék.
A 33 százalékos támogatottság egyfajta mágikus szám, mivel Juraj Blanár (Smer-SD) külügyminisztert, Ladislav Kamenický (Smer-SD) pénzügyminisztert is ennyien tartják megbízhatónak (ez utóbbi esetében az elutasítottsága is ugyannyi).