Pellegrini találkozóra hívja a koalíciós pártok vezetőit
Peter Pellegrini államfő a jövő hét folyamán az elnöki palotában fogadja a koalíciós pártok vezetőit.
Az államfő az ellenzéki pártok elnökeit is találkozóra hívja. Pellegrini úgy fogalmazott, célja a társadalmi feszültség enyhítése.
Az államfő erről az STVR Öt perccel tizenkettő előtt című vasárnapi politikai műsorában beszélt.
Pellegrini a műsorban kitért arra is, "egy demokratikus társadalomban egyetlen politikus sem dönthet senki bűnősségéről vagy ártatlanságáról, erről a bíróságoknak kell ítélet hozniuk”.
Az államfő hangsúlyozta, Boris Susko igazságügyi miniszter Dušan Kováčik ügyében benyújtott fellebbezése „nagy indulatokat váltott ki”. Pellegrini hozzátette, nagyon szeretném, ha a Legfelsőbb Bíróság mihamarabb meghozná döntését, és fény derül ne az igazságra. Az államfő leszögezte, a bíróság döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania.