Pellegrini szerint egy fegyveres állami szerv kikényszerítette a miniszter leváltását
Egy fegyveres állami testület kikényszerítette a minisztere leváltását – jelentette ki Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke Ivan Šimko belügyminiszter visszahívása kapcsán.

Hozzátette, úgy tűnik, a rendőrség részben átvette az állam irányítását, a rendőrségen belül dúló háborúért és káoszért pedig Zuzana Čaputová viseli a felelősséget. A párt felszólította
az államfőt és Daniel Lipšic különleges ügyészt, hogy nyilatkozzanak állítólagos találkozójukról, melyen Lipšic feltehetően arról győzködte az államfőt, hogy Hamran István országos rendőrfőkapitányt tartsa meg a posztján.
– állítja Pellegrini.
Csodálkozik,
amiért az államfő és Ódor Lajos kormányfő ráállt Šimko leváltására, szerinte a kormányfő egyetlen komoly érvet sem mondott, ami a visszahívást igazolná, és azt zsarolással érte el egy állami fegyveres testület.
Szerinte ha Šimko marad és a rendőrségi vezetők távoznak, lett volna kikkel helyettesíteni őket.
A Hlas-SD ezért a rendőrfőkapitányt és a különleges ügyészt is bírálja, elfogadhatatlannak nevezte, hogy a főkapitány diktáljon abban a kérdésben, ki legyen a belügyminiszter.
A párt szerint ez is azt igazolja, hogy
létezik egy szűk csoport a bűnüldöző szerveknél, amely befolyásolja az állami döntéseket és az elnöki palotát, és részben a Progresívne Slovensko párt áll mögötte.
A Hlas-SD szerint Lipšic kikönyörögte, hogy az államfő Hamran mellé álljon és hívja vissza Šimkót, hogy az embereik továbbra is szabad kezet kapjanak, és azt tegyenek, amit csak akarnak.