2020. július 16., 15:03

Pellegrini szeretné, ha az elnök asszony nem írná alá az ügyészségről szóló törvényt

Peter Pellegrini, a parlament alelnöke szerint Zuzana Čaputová államfőnek nem kellene aláírnia az ügyészségről szóló törvényt, hanem inkább vissza kellene utalnia azt a parlamentnek újratárgyalásra. Ezt a csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette ki.

Fotó: TASR
Úgy vélem, neki is megvan erről a szakmai véleménye.

„Most azonban már senki más nem állhatja útját a politikusok azon törekvésének, hogy ellenőrzésük alá vonják az összes bűnüldöző és egyéb állami szervet, egyedül csak az elnök asszony” – jelentette ki Pellegrini.

Matúš Šutaj Eštok független képviselő szerint a kormánykoalíció a szakmai közösség minden kifogását lesöpörte az asztalról. Hozzátette: a módosítás elfogadásával tetőződött be a főügyészség és a speciális ügyészség átpolitizálásának folyamata.

A Pellegrini körül csoportosuló független képviselők úgy akarták megszüntetni a törvénymódosítás célzatosságát, hogy javasolták:

csak teljesen büntetlen előéletű személy kerülhessen a főügyészség élére.

Emellett kihagyták volna a jogszabályból a fő- és speciális ügyész leváltásáról szóló homályos rendelkezést is. A koalíció végül mindkét módosító javaslatukat elvetette.

A parlament szerdán (július 15.) hagyta jóvá az ügyészségről szóló törvénymódosítást, melynek következtében változnak a főügyész és a speciális ügyész kiválasztásának és leváltásának feltételei. A jövőben olyanok is indulhatnának a fő- és speciális ügyészi tisztségért, akik korábban nem tevékenykedtek ügyészként. Bővül továbbá azoknak a személyeknek és intézményeknek a köre, akik jelölteket javasolhatnak a főügyészség élére.

Az SaS kormánypárt szerint a szóban forgó jogszabály elfogadása fontos mérföldkő a jogérvényesítés és az igazságos Szlovákia felé vezető úton.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.