2020. május 17., 14:20

Pellegrini: Nem titok, pályázom a Smer elnöki posztjára!

Peter Pellegrini Szlovákia volt miniszterelnöke az Öt perc múlva 12 című politikai műsor vendége volt, ahol elárulta, "világos és könnyen olvasható ambíciói vannak", ha párttársai úgy akarják, kész elfgoglalni a Smer-SD elnöki székét.

Peter Pellegrini exkormányfő
Peter Pellegrini exkormányfő
Fotó: TASR

Úgy fogalmazott, a pártnak kell eldöntenie, milyen politikus szeretne az elnöki pozícióban látni, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy soha nem látott, történelmi lehetőség áll a Smer-SD előtt.

Úgy vélem a Smer-SD-nek egyedülálló esélye van arra, hogy más nagy pártokkal ellentétben, amelyek alapítójukkal együtt el is tűntek a közéletből, az első olyan párt legyen, amelyik kellő érettséget mutat (értsd: az elnökváltáshoz - a szerk. megj.), hasonlóan a nagy tradíciókkal rendelkező külföldi szociáldemokrata pártokhoz.

A volt miniszterelnök szerint a pártvezetésnek nyárig kellene összeülni, és döntenie a jelölőgyűlés időpontjáról. Hozzátette, "nem vonza" őt az alelnöki szék, és, ha a helyzet úgy hozza, nagy erőkkel dolgozik majd azon, hogy elnyerje párttársai bizalmát. Ha továbbra is érzi az emberek támogatását, biztosan nem távozik a politikából.

A műsorban Veronika Remišová, miniszterelnök-helyettes volt a vitapartnere, de különösebb szóváltásra nem került sor köztük. Pellegrini például üdvözölte a kormány enyhítő intézkedéseit, arra figyelmeztetett, nagyobb figyelmet kellene szentelni az ország gazdasági talpraállítására, éppen ezért szorgalmazná, hogy egy gazdaságmentő konzílium naponta tárgyaljon az aktuális állapotokról.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.