Pellegrini: Mindent megteszünk, hogy a jövőnket ne tapossák el idegen tankok
Mindent megteszünk egy olyan jövőért, amelyben nem lesznek idegen tankok és ártatlan áldozatok – jelentette ki Peter Pellegrini a közösségi hálón Csehszlovákia Varsói Szerződés általi megszállásának 56. évfordulója alkalmából.

Fotó:
TASR
1968. augusztus 21-én végleg bezárult a remény ablaka, miközben tankok lánctalpai csikorogtak, gépfegyverek ugattak és ártatlan áldozatok vére öntözte az utcákat
– idézte fel az államfő.
Emlékeztetett, hogy 1968 tavaszán az emberek megérezték a szabadság és az új idők fuvallatát, és bíztak a vezetőikben.
A remény időszaka volt, hogy a biztonságot nyújtó szocializmus emberarcú és demokratikus lehet, és mindezt elsősorban Alexander Dubček testesítette meg
– folytatta az államfő.
A félelem és rémület sokakban haraggá változott, amikor a megszállók tankjait látták az utcákon, és az idegen katonák tanácstalanságát, akik szintén nem értettek semmit az egészből
– jelentette ki Pellegrini.
Az 1968-as csehszlovák reformtörekvéseknek a Varsói Szerződés - Szovjetunió, Bulgária, Magyarország, Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország – hadseregeinek bevonulása vetett véget. 2021 óta augusztus 21-e emléknap.
Címkék