2023. március 9., 17:16

Pellegrini felszólította az államfőt, hogy nevezzen ki egy hivatalkormányt

Zuzana Čaputová államfőnek hivatalnokkormányt kellene kineveznie, amely az előrehozott választásig irányítaná az országot – jelentette ki Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke.

Peter Pellegrini
Fotó: TASR

Hangsúlyozta, hogy Eduard Heger megbízott kormányfő és a miniszterek nagy része már egy új párt tagja, amely nem indult a választáson. Szerinte

ezeknek a minisztereknek távozniuk kell, mert kiléptek abból a pártból, amelyet a miniszteri posztok megilletnek.

Pellegrini szerint a hivatalnokkormány kinevezése megnyugtatná a kedélyeket és megakadályozná, hogy a szélsőségesek részt kérjenek maguknak a hatalomból. Azt nem gondolja, hogy a hivatalnokkormánynak bizalmat szavazna a parlament, de az első 30 napra így is lenne mandátuma, utána pedig korlátozott jogkörökkel folytathatná tovább. Pellegrini szerint így is nyugodtabb lenne a kormányzás.

Elfogadhatatlan, hogy egy olyan párt adja a legtöbb minisztert, amely nem is indult a választáson és még nincs is bejegyeztetve a belügyminisztériumban

– mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Pellegrini, hozzátéve, ez a választók otromba átverése, a Demokrati párt miniszterei pedig kormányautókból fogják végigcsinálni a kampányukat.

A Hlas-SD képviselői támogatnának egy olyan alkotmánymódosítást, amely módosítaná a parlamenti választás kihirdetésével kapcsolatos határidőket abban az esetben, ha a mindenkori kormány elveszíti parlamenti többségét.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.