2021. május 27., 16:03
Frissítve: 09:21

Pellegrini bizalmatlansági indítványt készül benyújtani a kormányfő ellen

A Peter Pellegrini körül csoportosuló független képviselők bizalmatlansági indítványt készülnek benyújtani Eduard Heger (OĽANO) kormányfő ellen. Ezt azzal a gyanúval indokolják, hogy létezhet egy csoport a rendészeti szerveken belül, amely befolyásolhatta bizonyos ügyek kivizsgálását. Ez az információ állítólag a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) jelentéséből következik, melyet szerdán (május 26.) olvasott fel Boris Kollár (Sme rodina) házelnök a képviselőknek. Pellegrini mindezt egy csütörtöki sajtótájékoztatón jelentette ki.

Peter Pellegrini Hlas-SD
Fotó: TASR
Nem szeretném, ha azt gondolnánk, hogy a tegnapi, nem nyilvános üléssel és a kormányfő együgyű nyilatkozatával pont került az ügy végére. Az elhangzott információ olyan súlyos, hogy a következmények elkerülhetetlenek, és valakinek felelősséget kell vállalnia a kialakult helyzetért"

- mondta Pellegrini.

Szerinte a jelentésből egyértelműen kiderül, hogy létezik egy csoport, amely a pozíciójából adódóan képes befolyásolni a biztonsági erőket és a bűnüldöző szerveket, továbbá manipulálni bizonyos ügyek kivizsgálását, a tanúvallomásokat, sőt akár őrizetbe helyezni valakit annak ellenére, hogy ártatlan.

Pellegrini meggyőződése, hogy mindezeket az információkat dokumentálták, továbbították a rendőrségnek, most pedig az illetékes szervek feladata foglalkozni az üggyel. A kormányfő szerinte azt a látszatot akarta kelteni, hogy intézkednek, viszont senki sem vonta le a konzekvenciát. Úgy véli, hogy a legmagasabb rangú állami vezetőknek tudomásuk volt ezekről a dolgokról, mégsem tettek semmit, sőt egyeseknek talán még meg is felelt ez a helyzet.

Egy ilyen csoport nem működhet az államban politikai fedezet nélkül"

- mutatott rá a pártelnök. Elismerte ugyanakkor: egyelőre nem bizonyított, hogy van közvetlen összeköttetés a politikusok és a szóban forgó csoport között.

A Milan Mazurek körül csoportosuló független képviselők az ügyben büntetőfeljelentést készülnek tenni ismeretlen elkövető ellen. Ondrej Ďurica (független) csütörtökön kijelentette: többek között az igazságszolgáltatás akadályozása, bűnszervezet alapítása, fenntartása, támogatása és más bűncselekmények gyanúja miatt tesznek feljelentést.

"Ha a kormányfő nem élvezi a parlament bizalmát, a kormány megbukik. A kormány bukása pedig azt jelentené, hogy a maffia visszaszerzi a hatalmat, és ismét burjánzásnak indul a korrupció, valamint a törvénytelenség" - fogalmazott Šipoš, aki szerint a kormány szétesésével együtt járna az egészségügy további hanyatlása és a szociális különbségek elmélyülése is.

A frakcióelnök szerint az, ami miatt az ellenzék a kormány lemondását követeli - a rendőrség és a bűnüldöző szervek strukturáltsága - a Smer 12 évig tartó kormányzásának az eredménye.

A rendőrség megtisztítása folytatódik. Egyértelmű, hogy Fico és Pellegrini mindent bevetnek annak érdekében, hogy a rendőrségen belül megvédjék a saját embereiket"

- zárta Šipoš.

Fico Pellegrini javaslatára reagálva kijelentette: pillanatnyilag fölösleges lenne a kormányfő leváltásával próbálkozni. Hozzátette: a Smert nem érdekli Heger, a párt szerint ugyanis az országnak nincs miniszterelnöke.

Fico úgy véli,

most arra kell koncentrálni, hogy megállítsák a vizsgálatokat manipuláló "bűnbandát", és rákérdezzenek, milyen szerepet játszik ebben az egészben Roman Mikulec belügyminiszter, Igor Matovič (mindketten OĽANO) volt kormányfő, Daniel Lipšic speciális ügyész és mások.

Megosztás
Címkék