2021. szeptember 14., 15:58

Pellegrini a biztonsági tanács összehívására szólította fel a kormányfőt

Peter Pellegrini volt kormányfő és a parlamenten kívüli Hlas-SD elnöke felszólította Eduard Heger kormányfőt, hogy Ferenc pápa távozása után mielőbb hívja össze az állami biztonsági tanácsot, és foglalkozzanak a biztonsági egységeknél kialakult helyzettel.

Peter Pellegrini
Fotó: TASR

Pellegrini szerint ezek után Zuzana Čaputová államfőnek kellene kezdeményeznie a három legfőbb közjogi méltóság találkozóját, Boris Kollár parlamentelnöknek pedig egy parlamenti ülést kellene összehívnia, amelyen tájékoztatnák a képviselőket az eredményről.

Pellegrini megjegyezte:

ha a kormányfő korábban tudott lépni, és össze tudta hívni az állam képviselőit a Szlovák Információs Szolgálat épületében, akkor kihasználva a törvény adta jogköreit, összehívhatná a biztonsági tanácsot is.

„Kormányfőként minden más országban cselekednie kellene. Ez azt jelenti, hogy nem furcsa összetételű titokzatos találkozókat kell szervezni, hanem az erre való szervet kell elővenni” – így Pellegrini. Megjegyezte: a kormányfő nem kerülheti el a politikai felelősségvállalást, mert ő felel a minisztereiért, és ő jelöli az SIS vezetőjét. Hegernek szerinte már rég le kellett volna váltania Roman Mikulec belügyminisztert.

Pellegrini azt állítja, hogy van elég törvényes módon beszerzett bizonyíték és hangfelvétel, amely a helyzet súlyosságát igazolja.

Egyelőre csak azt mondja, hogy a háttérben a hangfelvételek drasztikus tartalmáról beszélnek. Elmondta, hogy ezeken egyes nyomozók arról egyeztetnek, hogy mit csináljanak valamelyik tanúval vagy letartóztatásban lévő személlyel, hogy tanúskodjon. Hozzátette: tart attól, hogy ha ezek az információk beigazolódnak és napfényre kerülnek, miképp fogja a nyilvánosság kezelni a rendőröket.

A köztársasági elnökhöz intézett felhívással kapcsolatban, mely szerint találkozót kellene kezdeményeznie a többi legfőbb közjogi méltósággal,

megjegyezte, hogy épp az elnök az, akinek nehéz időkben „rendet kell csinálnia” a parlament elnökével és a kormányfővel együtt.

„Habár nem törvényből adódóan, mivel a köztársasági elnöknek nincsenek ilyen jogkörei, de morális tekintélyként bármikor megteheti” – mondta.

Egyúttal arra szólította fel az államfőt, hogy küldje el Peter Kubinát a tanácsadói közül, mert ügyvédként olyan személyeket is képvisel, akiket hétfőn tartóztattak le a belső ellenőrzési hivatal akciója keretében. Feltette a kérdést: komfortosan érzi-e magát az államfő ebben a helyzetben, normálisnak tartja-e ezt, és pártatlannak fogja-e érezni magát egy ilyen helyzetben.

A Tomáš Tarabához közeli független parlamenti képviselők ezzel kapcsolatban felszólították a kormányfőt, hogy vállalja a politikai felelősséget a jogállam felbomlásáért. Állásfoglalásukban megállapították, hogy a belső ellenőrzési hivatal hétfői akciója az SIS vizsgálatok manipulálásával kapcsolatos információit igazolja. Ezenkívül a biztonsági erőkbe és a bűnüldöző szervekbe vetett bizalom csökkenésének negatív hatásaira figyelmeztettek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.