2021. szeptember 8., 12:35

Pčolinský másik banánhéja – a Strabag

Vladimír Pčolinský neve újra sokat forog a sajtóban, amióta Maroš Žilinka főügyész majdnem féléves börtönben töltött idő után, a múlt héten szabadon engedte. Pčolinský, a Titkosszolgálat volt igazgatója szabadon bocsátása után kijelentette, hogy a „törvénytelen fogva tartásának” ügyét jogi útra adja.

Vladimír Pčolinský
Fotó: TASR

Boris Kollár Sme rodinájának jelöltje a SIS évekig tartó láthatatlan működése után a korrupcióellenes küzdelem élharcosaként tüntette fel magát, aztán egyszer csak – korrupció gyanújával – érte is eljött a rendőrség. A Zoroslav Kollár vállalkozótól kapott kenőpénz ügyéről akkoriban több cikk is megjelent, a másik korrupciós ügyéről azonban, ami időközben felmerült, kevesebb szó esett eddig.

Ennek az ügynek a tárgya két jelentős szlovák cég kihagyása volt a rendőrség adócsalások ügyében folytatott vizsgálódásaiból, ezek egyike a Strabag építőipari társaság.

A Strabag-csoport a legnagyobb építkezési társaságok közé tartozik Szlovákiában. Azzal gyanúsítják, hogy nem létező számlákon keresztül adócsalást követett el, mintegy 5 millió euróval megrövidítve ezáltal az országot. A Pčolinský elleni vád az volt, hogy rendőröket fizetett le annak érdekében, hogy a Strabagot vegyék ki az ellenőrzésből. A Pénzügyi Igazgatóság adóellenőrzése a cégben még jelenleg is tart. A Pčolinskýval szembeni vád Marián Kučerka rendőrnyomozó vallomására épült, aki azt állította, 10 ezer eurót kapott a Titkosszolgálat volt igazgatójától azért, hogy segítsen a Strabagnak. „A szóban forgó összeget közvetlenül Vladimír Pčolinský irodájában adták át nekem a SIS épületében, más személy jelenléte nélkül” – vallotta Kučerka a határozat alapján, amellyel a legfőbb ügyészség felmentette Pčolinskýt a vád alól, írja a deníkn.sk portál.

Jogellenes adóalap-csökkentés a Roko ügynökségen keresztül

A rendőrség szerint az ügyhöz kapcsolódik a Roko reklámügynökséggel szemben felmerült gyanú is, amelyhez 150 további társaság kötődik. Ezek nagy valószínűséggel fiktív ügyletek láncolatát hozták létre, amelyek célja az adóalap jogellenes csökkentése volt. A Roko ügynökség neve már egy korábbi nagy volumenű pénzmosó ügylet kapcsán is felmerült a múltban. A Dobytkár fedőnéven elhíresült ügyben A Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség kenőpénzeit mosták tisztára. Az ügyhöz kötődik Bödör Norbert és Martin Kvietik oligarchák neve is, akiket különböző bűncselekményekkel vádolnak.  

Kučerka vallomása alapján A SIS volt vezetőjével 2020 szeptemberében és októberében többször is találkozott az irodájában. Ezeken a találkozókon Pčolinský azt tudakolta, vizsgálódik-e a rendőrség a Strabagnál és az Alisonnál adócsalás ügyében, s hogy esetleg kihagyhatók lennének-e a szóban forgó cégek az ellenőrzésből.

Egyúttal azt is jelezte, „ha ez így lesz, akkor valamit majd küld”. Kučerka ezt követően megkérte a társait, hogy a vádeljárási indítványból hagyják ki ezt a két céget.

A vallomása szerint Kučerka aztán 2020 novemberének egy meghatározatlan napján át is vette a 10 ezer eurós kenőpénzt a fentiekért Pčolinskýtól, ám ezt a vallomást nemcsak a SIS volt vezetője vonja kétségbe, hanem az a két rendőr is, akik az adócsalásokat vizsgálták, s akik Kučerka szerint a Strabag és az Alison cégek javára eljártak.

Mi az, amit biztosan tudni lehet?

A rendőrség valóban vizsgálja a Strabag társaságot a szóban forgó ügyben. A cég vezetője, Juraj Hirner idén júniusban is vallomást tett ez ügyben. Bármilyen gyanút azonban, ami miatt Pčolinskýt bűncselekmény elkövetésével lehetne vádolni, tagad. A denníkn.sk portálnak a cégvezető azt állítja, a Roko ügynökség csak reklámszolgáltatást végzett a Strabagnak, az adócsalásban való részvételt visszautasítja. Többet az üggyel kapcsolatban nem nagyon akart mondani.

A Strabag adócsalási ügyében maga Pčolinský azt nyilatkozta, éppen ő volt az, aki figyelmeztette erre a rendőröket.

Állítólag 2020 májusában lépéseket is tett annak érdekében, hogy a rendőrség vizsgálatot indítson náluk törvénytelen adóoptimalizálás ügyében. Ezért aztán Kučerka állításait abszurdnak tartja, a rendőrséget pedig azért bírálta, hogy Kučerka állítását bizonyítékok nélkül elfogata.

Az eredmény pedig ismeretes – Maroš Žilinka irányításával ejtették ellene a vádakat. A kivizsgálás meghiúsításának elkerülése érdekében további információkat jelenleg nem adnak ki. Csak a remény marad tehát, hogy ez az ügy – jó szlovák szokás szerint – nem veszik homályba.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.