Parcellák a szlovák politikában
A húsvét előtti hetekben magas fordulatszámon pörgött a szlovák politika. Az ukrajnai háború hatására ugyan összezártak a kormánypártok, de a romló szociális helyzet egyre nagyobb muníciót kínál az ellenzéknek. A Boris Kollár által előhúzott magyar kártya a körvonalazódó gazdasági válság miatt félő, nem marad egyedi jelenség.
Noha a márciusi közvéleménykutatások még azt mutatták, a kormánypártoknak sikerült stabilizálni a támogatottságukat, a Focus áprilisi felmérése már arról tanúskodik, a négyes koalíciónak csak átmenetileg sikerült megkapaszkodnia. Az Ukrajna elleni orosz agresszió márciusban érzékelhetően megtörte a baloldali ellenzék, s azon belül leginkább Robert Fico pártjának lendületét. A közvélemény nagy része azonosult a Heger-kabinet Moszkvát elítélő álláspontjával, Ficóek eközben, a korábbiaktól eltérően nem tudták a saját témáikkal uralni a nyilvánosságot.
Noha a korábbi nyíltszíni viták után a nyilvánosság előtt továbbra is egységesnek mutatkozik a koalíció, a fokozódó szociális és a kibontakozó gazdasági válság nehéz hónapokat vetít előre a kormánypártok számára.
A pandémia hatásainak ellensúlyozására bőségesre nyitott pénzcsapok a járványügyi lezárások feloldása után elkerülhetetlenül az infláció felpörgéséhez vezettek, de az idei év második felében már a pénzromlás ütemének enyhülésével számoltak a szlovákiai szakértők is. Az elhúzódó ukrajnai háború azonban felülírta az előzetes várakozásokat, kiszámíthatatlanná téve a pénzügyi, gazdasági környezetet. A bizonytalan külső környezet miatt tartósan magas inflációval, a következő hónapokban romló szociális és gazdasági helyzettel lehet számolni.
A kormány számára figyelmeztető jel, hogy a jelenleg még nehezen belátható súlyú gazdasági válság az éppen csak hátunk mögött hagyott pandémia miatt meglehetősen pesszimista hangulatban találja a szlovákiai társadalmat. A szlovákiai lakosság teherbíró képességét nemcsak mentális, hanem anyagi értelemben is alaposan próbára tették a 2020 után egymást követő járványügyi korlátozások.
A gyorsan érkező újabb válság a pandémia idején nehéz helyzetbe került társadalmi csoportok anyagi helyzetét kilátástalanná teheti, ami komoly szociális krízist vetít előre.
A szomszédságunkban tomboló háború nyomán kialakult menekültválság eközben további terheket ró az országra. A február 24-e után átmenetileg mondanivaló nélkül maradt ellenzék számára sorra érkeznek a magas labdák, hiszen az elszabaduló árak miatt növekvő társadalmi elégedetlenség egyre nagyobb támadási felületet kínál a kormánnyal szemben. A szociális populizmus eddig sem állt távol Ficóéktól, de az ukrajnai menekültválság következtében a Smer-SD betárazhatja a szociális sovinizmust is.
A pandémia idején megmutatkozott, a szókimondó kormánykritika komoly lendületbe hozta a Pellegriniék kiválása után csak nehezen magára találó Smert, illetve a még útszélibb populizmust felvállaló Republikát. A következő hónapokban hasonlóan éles fegyver lehet a kormánnyal szemben, ha a Heger-kabinet az Ukrajnából érkező menekültek ellátására újabb és újabb forrásokat lesz kénytelen felszabadítani, miközben a szlovákiai lakosság is egyre nehezebb anyagi helyzetben találja magát.
Már az Ukrajna elleni orosz agresszió előtt is világosan látszott, a szomszédos országok kormányaitól eltérően a Heger-kabinet a múlt hétig nem tett érdemi lépéseket az elszabaduló energia- és élelmiszerárak féken tartására. Ebben persze komoly szerepe van a négyes koalíciót megosztó belső ellentéteknek éppúgy, mint a fősodratú szlovák nyilvánosságot uraló piaci fundamentalizmusnak. A piacokat szent tehénként kezelő pénzügyi politika következtében a szlovákiaiak vagy mélyebben nyúlnak a zsebükbe, vagy a szomszédos országokban, például Magyarországon, a lényegesen alacsonyabb hatósági áron vásárolnak üzemanyagot.
Lapzártánk után, csütörtökön került bemutatásra a kormány szociális mentőcsomagja.
A szociális sovinizmus veszélyét már a progresszív holdudvarból érkező Zuzana Čaputová államfő is felismerte, Eduard Heger kormányfő idejét ellenben az utóbbi napokban az atlantista mintadiák szerepének gyakorlása töltötte ki. Miközben a köztársasági elnök a pénzromlás hatásainak enyhítésére rendszerszintű lépéseket sürgetett, a miniszterelnök második nekifutásra csak elutazott az ukrán fővárosba, bejelentve, hogy Szlovákia előzőleg mégiscsak átadta Kijevnek a szovjet gyártású SZ-300-as légvédelmi rendszereit.
Az események utólagos krónikájában, bár az arra fogékony közvélemény érdeklődését minden bizonnyal a rakéták megsemmisítése körüli állítás- és cáfolatháború kötötte le, leginkább a szlovák politika újdonsült Pinokkiójának, Jaroslav Naďnak van helye. A védelmi miniszter ugyanis Gyurcsány nyomdokaiba lépve nem fejtette ki az igazság minden részletét az SZ-300-asok átadásával kapcsolatban, ezért azután kénytelen volt elismerni, hogy a magasabb jó érdekében hazudott.
Az sem tanulságoktól, és vélhetően politikai következményektől mentes, hogy miközben az infláció kétszámjegyűre gyorsult, Eduard Heger múlt hétvégén a CNN-nek adott interjújában a kezelőszemélyzet nélkül maradt MIG-29-esek Ukrajnának való átadását vetette fel.
Ezzel is magyarázható, hogy a Focus már említett felmérésében újra visszaestek a kormánypártok. Miközben a Hlas-SD újra magabiztosan vezet, vélhetően a kormánytól elfordulók közül sokakat maga mögé állítva, az SaS tíz százalék körüli eredménnyel ismét a Smer-SD mögé szorult.
Szerdán robbant a hír, hogy Robert Kaliňák korábbi belügyminisztert és Robert Fico exkormányfőt bűnszervezet létrehozásával és fenntartásával gyanúsítják.
A liberálisok hasonlóan gyengék legutóbb az Igor Matovič bukásához vezető kormányválság idején voltak. Áprilisra az OĽaNO is elveszítette azokat a százalékpontokat, amikkel az elmúlt hónapokban araszolt felfelé – vagyis Matovičék is odáig estek, ahol támogatottságuk mélypontján, tavaly tavasszal voltak. A kormánypártok közül egyedül a Sme rodina nem veszített támogatókat, aminek köszönhetően Kollárék ismét szorosan ott vannak az OĽaNO nyomában.
A Sme rodina relatív sikere aligha függetleníthető attól a kétkulacsos politizálástól, amely Boris Kollár pártját az elmúlt hónapokban jellemezte. Kollárék többször is kikacsintottak a koalícióból, keresztbe állva a kormány népszerűtlen reformintézkedéseinek, miközben előszerettel játszottak a szociális populizmus húrjain. A pártelnök-házelnök még a magyar kártyát sem rest elővenni, hogy a Putyin farvizén Szlovákiát „felparcellázó“ Orbán Viktorral riogasson.
A 2010-es években a konszolidálódó államközi viszonynak köszönhetően a magyar kártya egy időre bekerült az asztalfiókba, de az elmúlt években már mutattak rá jelek, hogy ez az időszak nem bizonyul tartósnak.
A következő hónapokra vonatkozó kedvezőtlen pénzügyi, gazdasági prognózis miatt sajnos nem lennénk meglepve, ha nem Boris Kollár lenne az egyedüli, aki megkísérelne politikai tőkét kovácsolni a szlovák társadalomban lappangó magyarellenességből. Történhet ez annak ellenére, hogy a szlovák–magyar államközi viszonynak továbra is szilárdak az alapjai: a két országot változatlanul összekötik a közös gazdasági, energiapolitikai érdekek.
Megjelent a Magyar7 2022/16. számában.
