2021. április 20., 15:21

Öt napig vártak a magyar kamionok a "szlovák" Szputnyikra, végül rakomány nélkül tértek haza

Kisebb botrány kerekedett abból, hogy a múlt hétvégén, április 12-én két magyar rendszámú kamion jelent meg azon a telephelyen, ahol a Szlovákiának szánt 200 ezer adagnyi orosz vakcinát tárolták. A szlovák szélsőségesek azonnal kijátszották a soviniszta kártyát, azzal riogatva a szlovák közvéleményt, a magyarok viszik el a nekik szánt oltóanyagot. Utólag kiderült, szó sem volt ilyesmiről, a kamionosok öt nap várakozás után rakomány nélkül tértek vissza Magyarországra.

A vállalat szentmihályfalvai telephelye.
Fotó: TASR/AP

Az Imuna vállalat szentmihályfalvai (Šarišské Michaľany - Eperjesi kerület) telephelyére múl hét hétfőn, április 12-én érkeztek meg a magyar rendszámú kamionok. A közösségi médiát már aznap bejárta a hír, a Szlovákiának szánt orosz vakcinákért jöttek, néhány hírportál arról számolt be, a teljes készletet elviszik - 37 palettányi vakcinát.

A pluska.sk hírportál azt írja, a kamionosoknál lévő dokumentumok szerint a készletet Budapestre kellett volna szállítaniuk, de nem voltak tisztában azzal, ki a megbízójuk. Ez annak fényében igen fura, hogy a nemzetközi szállítóleveleken az ilyesmit fel szokás tüntetni. 

A telephely egyik munkatársa szerint a kamionokat érkezésük után nem sokkal behívták az udvarba, hogy a sajtó ne szúrja ki a jelenlétüket. A terv végülis nem sikerült, így, írja a Pluska, szombaton mindkét kamiont visszarendelték Magyarországra. Ezt a lapnak az Imuna vezérigazgatója, Juraj Kamarás is megerősítette.

"(...) természetesen nem engedtük kiadni (értsd: a vakcinákat). Megmondtuk nekik (a kamionosoknak), a Szputnyik-vakcináért mi felelünk, az állami tulajdon. Le kell folytatni a megfelelő átadási procedúrát, ha el akarják vinni.

- nyilatkozta Kamarás az esetről.

Ez idáig mindössze 46 ampullányi orosz vakcinát szállították át Magyarországra a szlovák készletből, feltehetően azzal a céllal, hogy a szükséges teszteket egy akkreditált magyar laboratórium végezze el. A pluska.sk szerint ugyanakkor kétséges, hogy elég lesz-e ennyi adag, ugyanis az Imuna a vizsgálatai során egyetlen tesztelési eljáráshoz 28 adagot használt el, úgy, hogy összesen 14 különböző tesztet kell végrehajtaniuk. Azt, hogy a magyarországi vizsgálatok során milyen teszteket végeznek el, Kamarás nem tudta megmondani. Azt ugyanakkor elárulta, jelenleg 1,7 millió eurónyi értékben raktároznak orosz vakcinát. A vezérigazgató egyébként arról beszélt a pluska.sk-nak, hogy a szlovák gyógyszerfelügyelet igazgatónője hibázott, amikor ennyire élesen fogalmazott az orosz vakcinákkal kapcsolatban, Kamarás szerint illene bocsánatot kérnie. 

 

Kamarás leszögezte, csak az utasításra várnak, a megfelelő hűtőberendezésekkel az ország bármely pontjára el tudják szállítani az orosz vakcinát. Az idő ugyanakkor sürget, ugyanis a vezérigazgató azt állítja, a Szputnyik szavatossága

júliusban, illetve augusztusban lejár.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.