Osztrák felmérés: a regisztráltnál kétszer többen lehetnek a fertőzöttek
Akár több mint kétszer annyi koronavírussal fertőzött ember lehet Ausztriában, mint amennyiről a hivatalos adatok beszámolnak – derült ki egy reprezentatív felmérésből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra.

– jelentette ki Heinz Faßmann oktatási és tudományos miniszter, mielőtt ismertette az adatokat.
Az Oktatási, Tudományos és Kutatási Minisztérium megbízásából 1544 lakoson végezték el a koronavírus-tesztet szúrópróbaszerűen. Arra voltak kíváncsiak, hányan estek át április elején koronavírus-fertőzésen, anélkül, hogy tudomásuk van róla.
A felmérés eredményéből következtetéseket vonnak le arra vonatkozóan, hogy az ország lakosságának mekkora hányada kaphatta meg a fertőzést.
Christoph Hofinger, az adatokat elemző SORA Intézet vezetője elmondta:
A felmérés kapcsán az oktatási miniszter hangsúlyozta, hogy "az óvintézkedések helyesek", és ezeket az elkövetkező hetekben is követni kell, egészen addig, amíg "csökken a fertőzésveszély" - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy
Arról is beszélt, hogy a reprezentatív felmérések folytatódnak; április 16-ától 2800 16 év feletti lakost vizsgálnak majd. Ausztriában a hivatalos adatok szerint mostanáig 13 404-en fertőződtek meg koronavírussal; közülük 6065 embert időközben gyógyulttá nyilvánítottak. 319-en estek áldozatául a koronavírus okozta betegségnek.