Összesen 4,33 millióan szavazhatnak az államfőválasztáson
4,33 millió, Szlovákiában állandó lakhellyel rendelkező állampolgár adhatja le a szavazatát az államfőválasztás első fordulójában (március 23.). 262 ezer azoknak a száma, akik először szavazhatnak államfőválasztáson – tájékoztatott a Statisztikai Hivatal.

– mondta Jana Morháčová, a hivatal szóvivője.
Emellett 975 ezer a 65 év feletti választók száma, tehát a nyugdíjasok a potenciális szavazók 22,5%-át alkotják.
A legkevesebb a 18 és 30 év közötti választó, a statisztika szerint számuk kicsivel több 741 ezernél, a szavazásra jogosultak 17%-át teszik ki. A 262 ezer fiatalból, akik először vehetnek részt köztársaságielnök-választáson, kevesebb mint 10% az elsőválasztó.
– tette hozzá a szóvivő.
A második fordulóig (április 6.) még 2200-an válnak nagykorúvá, és szavazhatnak először.
Regionális megoszlás szerint Eperjes és Kassa megyében él a legtöbb szavazó, több mint 600-600 ezer.
A legkevesebb, 460 ezer Nagyszombat megyében. Szintén Eperjes és Kassa megyében van a legtöbb elsőválasztó, a legkevesebb pedig Nagyszombat és Trencsén megyében.