2022. július 26., 09:14

Ősszel olcsóbban repülhetünk?

A májusi és júniusi rekordszámú foglalások után júliusban visszaesett a repülőjegyek iránti kereslet – közölte az ágazatra specializálódott Kiwi.com társaság.

pozsonyi reptôr
Fotó: TASR

Ez a trend megfelel a korábbi években tapasztaltaknak.

Azok, akik szeptemberre, októberre terveznek üdülést, a mostaninál 20 százalékkal olcsóbb repülőjegyekre számíthatnak, Európán belül pedig akár 25 százalékkal olcsóbb jegyárakra.

Továbbra is nagy az érdeklődés a repülőutak iránt, de a néhány héttel korábbi rekordokat már nem éri el. Ez a szezonkezdet utáni természetes visszaesés, de részben hatással vannak rá a magas árak, az infláció is, valamint a repülőtereken uralkodó állapotok

– mondta Eliška Řezníček Dočkalová, a társaság ügyfélszolgálatának igazgatója.

A helyzet továbbra is bizonytalan, sőt kaotikus a repülőtereken. A társaság adatai szerint júniusban és júliusban kétszer annyi európai járatot töröltek a légitársaságok, mint áprilisban és májusban.

Mivel a repülőterek a megnövekedett utasforgalommal küszködnek, sok helyen megelőző intézkedésként korlátozták az induló és érkező gépek számát. Egyes repülőtereken már javult a helyzet, és nyár végére, ősz elejére feltehetően teljesen helyreáll a rend

– tette hozzá Dočkalová.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.