Összehangolt, közös cselekvésben állapodott meg az MKP és az Összefogás
Közös cselekvés, az egység megteremtése – egyebek mellett ebben egyezett meg a Magyar Közösségi Összefogás és a Magyar Közösség Pártjának vezetősége a két tömörülés csütörtöki találkozóján, melyre az Összefogás kezdeményezésére Komáromban került sor.

A szerkesztőségünkhez eljuttatott nyilatkozat szerint
Megállapítják, hogy összehangolt és közös cselekvésre van szükség, ezért a felek megegyeztek, hogy
a jövőben közösen fognak fellépni mind a szlovák, mind a magyar kormányzat irányában, és közös szakmai fórumok kialakítására törekszenek.
Közösen fogják követelni, hogy a kollektív bűnösség elvét ne alkalmazhassák a szlovák állami szervek, valamint szorgalmazzák a közlekedési miniszternél az R7-es gyorsforgalmi út mielőbbi megnyitását - fogalmaz a nyilatkozat.