Örökbérlet a szappanoperába, avagy miért válasszuk a magunkét

Látva a szlovákiai politikai viszonyokat, az ember hajlamos azt gondolni, a következő választásokat az fogja eldönteni, a választók többsége a kormányoldalon vagy az ellenzék soraiban lát-e nagyobb káoszt. A Dankóval, Huliakkal meg a képviselői széküket kormányzati posztokra cserélő ex-hlasos jellembajnokokkal súlyosbított koalíció az előző két évadban: múlt ősztől tavaszig szolgáltatta a politikai szappanoperát. Az idén szeptemberben elrajtolt őszi évad hajcibáló versenyét viszont magasan nyerte a parlamenti ellenzék.

A felületes szemlélő minderre azt mondhatná, a komplett szlovák politikai elit örökbérletet válthatna egy brazil szappanoperába, vagyis a választási esélyek kiegyenlítettek. A mondat első felében még van is némi igazság, de a második tagmondatot már érdemes alaposabban megvizsgálni. A helyzet ugyanis az, hogy a Fico-kabinet jól-rosszul (eddig leginkább rosszul), de kormányoz, az ellenzék pedig képtelen ezzel szemben reális alternatívát kínálni.

Ahhoz ugyanis az ellenzéki pártoknak a szervezeti széttagoltság mellett legalább a politikai üzenetek kapcsán kellene megtalálnia a legkisebb közös többszöröst. Ezzel szemben azt látjuk, hogy még a számukra alacsonyan csüngő érett gyümölcsnek látszó konszolidációs – leánykori nevén megszorító – csomagra is széttartó stratégiával reagál az oppozíció.

Amíg az egyik pusztába kiáltja az általános sztrájk ötletét, a másik együtt szavaz a koalícióval a munkaszüneti napok eltörléséről. Arról nem is beszélve, hogy az utólagos bűnbakkereséssel a szlovák politika Fico-ellenes térfele az Igor Matovič és Eduard Heger vezette káoszkormányok legrosszabb hagyományait idézi fel.

Az ellenzék számára nem mentség, legfeljebb a történtek pontosabb rögzítését szolgálja, hogy utóbb a Robert Fico által a lábuk elé rakott banánhéjon csúsztak még nagyobbat. A kormányfő remek ütemérzékkel őszre halasztatta az alkotmánymódosítás parlamenti szavazását, amelyről jó előre lehetett tudni, hogy megosztja az ellenzéki képviselőket.

Fico biztos lehetett benne, hogy az alkotmánymódosítás körüli viták elterelik, de legalább megosztják a jövő évi nadrágszíjhúzás fölött hüledező közvélemény figyelmét. Az már csak hab a tortán a kormányfő számára, hogy az általa kezdeményezett alkotmánymódosításhoz még a kellő számú szavazat is meglett a pozsonyi törvényhozásban.

Az elmúlt két hét történései azonban nem pusztán arról szólnak, hogy az ellenzék kihagyott egy ziccert, és képtelennek bizonyult meglovagolni a költségvetési megszorítások miatt kialakuló társadalmi hangulatot.

Ha csak ennyi történt volna, már az is okot adna a kormányfőnek, hogy dörzsölje a tenyerét, de az ellenzéki pártok tettek róla, hogy még egy kávét is kérjen, és hátradőlve figyelje, hogyan törik szét egymás fején a parlamenti büfé kávéscsészéit az oppozíció derék Don Quijotéi és Sancho Pansái. Így azután a búsképű lovagok és fegyverhordozóik a pikareszk végére már csata nélkül is vert hadaknak látszanak.

Fico biztos lehetett benne, hogy az alkotmánymódosítás körüli viták elterelik a nadrágszíjhúzás fölött hüledező közvélemény figyelmét

Fotó:  TASR

Volt itt minden, mint egy jobbféle búcsúban: üzengetés, sértődés, ripacskodás, kizárt képviselők és nem mellesleg széthulló Slovensko (no, nem úgy!). A kommentáríró ugyanis a ziccert hibázó ellenzékkel szemben nem fogja kihagyni a lehetőséget, hogy Matovič egotripjét a neki rendelt görbe tükör elé helyezze.

A kiérdemesült kormányfő és pénzügyminiszter, a korábbi „egyszerű ember” ugyanis ténylegesen a Szlovákia névre átkeresztelt mozgalom elnöke. A parlamenti frakciója pedig a napokban olyan gyorsasággal indult fogyásnak, mint ahogy a Beszterce ostromában tűnt el a föld színéről egy pár bocskor a Jarinkó névre hallgató félszemű erdei óriás egy-egy köhintése után.

Mikszáth Kálmán kauzális következtetését a fogyóban lévő burgonya, a félszemű erdei óriás köhintései és a bocskorok eltűnése között meghagynánk a regényt fellapozó ínyenc olvasónak.

Tegyük hozzá, abban, hogy Igor Matovičot se kiköpni, se lenyelni nem tudja a Fico-ellenes oldal, nincsen semmi új. A Slovensko-vezér, egykorvolt első számú egyszerű ember Gyurcsány Ferenchez hasonló biztosítéknak látszik arra, hogy a saját politikai oldala képtelen legyen valós alternatívát kínálni. A szlovák ellenzéknek azonban a siker reményéhez jól láthatóan még az sem elég, hogy a „nagyszombati böszme” jelentette problémát megoldja. Legalább ekkora fejtörést jelent számukra, hogy áthidalják a PS és a KDH közötti világnézeti szakadékot, amelyet a Fico által asztalra tett alkotmánymódosítás eltérő megközelítése tett mindenki számára kitapinthatóvá.

A kedves olvasó gondolhatja magában, hogy egy valójában inkább szimbolikus ügyön jól összevesztek az ellenzék pártjai, de a céljuk továbbra is közös, leváltani Ficót. Vagyis, a parlamenti ellenzék ugyan besétált Fico gondosan előkészített csapdájába, de majd kimásznak onnan, nincs itt semmi látnivaló. Az állítás ugyan logikailag helyes is lehet, és természetesen azt sem zárhatjuk ki, hogy végül majd egy soron következő választáson az ellenzék, fogcsikorgatva ugyan, de összefog és két vállra fekteti Ficót, de az okfejtés mégis megbicsaklik.

A helyzet ugyanis az, hogy az oppozíciót jelen szereposztásában azon túl, hogy Fico bukását szeretnék, semmi más nem köti össze. Vagyis abban teljes az összhang, hogy a Smer elnöke távozzon a hatalomból, de azt, hogy utána hogyan tovább, már minden szereplő másképp gondolja. Ilyet pedig már láttunk, nem is olyan rég. A Matovič–Heger-kormányok koalíciós iszapbirkózása jól mutatta, milyen az, amikor már a kormányalakítás másnapján kiütköznek a személyi és az elvi ellentétek.

Ha 2025 őszén summáját írjuk a szlovák(iai) politikának, maradt még egy fontos adalék. A nadrágszíjhúzó kormány és a civakodó ellenzék finoman szólva sem a szebbik arcát mutatja a felvidéki magyar választók felé. Mindez esélyt kínál arra, hogy hosszú évek után megforduljon a tendencia, és a magyar választók növekvő számban ne az idegen tollakat lássák ékesebbnek.

Főleg amiatt, mert bő egy éve ilyentájt még a felvidéki magyar politika is a belső konfliktusoktól volt hangos, de manapság a viták helyett már sokkal inkább a szakpolitikai javaslatok kapcsán hallhatunk a Magyar Szövetségről.

Megjelent a Magyar7 2025/40. számában.