Október 31-ig mindenképpen le kell adni az adóbevallásokat, hogy fizetni mikor kell, még senki sem tudja!
Eduard Heger a szlovák kormány pénzügyminisztere szerdán jelentette be, október 31-ig mindenkinek le kell adnia az adóbevallását.

A koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések közül az egyik első volt a kormány azon bejelentése, a különleges helyzet visszavonásáig felfüggesztik az adóbevallások leadásának határidejét.
Heger ma közölte, október 31-ig mindenkinek le kell adnia az adóbevallást.
Az viszont még nyitott kérdés, mikor kell majd befizetni az adót. Erről majd csak szeptemberben, igaz akkor a tervek szerint gyorsított eljárásban, dönt a parlament.
Heger a határidő meghatározásával kapcsolatban azt mondta, tavasszal még úgy vélték, a különleges helyzet legfeljebb nyár végére visszavonható lesz. Ma már tudjuk, nem így történt. A most készülő, lex korona törvény módosításait tartalmazó javaslat szeptember 30-ára tűzné ki ezt az időpontot, így a korábbiaknak megfelelően, a visszavonás után plusz egy hónapot kapna mindenki az adóbevallás leadására.
A miniszter azt mondja, a tárcánál jelenleg is vizsgálják, érdemes-e kijelölni ezt a dátumot az adók befizetésére is.