Ódor Trumptól tart, Kaliňák inkább az EU képességeitől
Donald Trumpról, az Amerikai Egyesült Államok közeljövőben hivatalba lépő elnökéről merőben másként gondolkodik Ódor Lajos és Erik Kaliňák, derült ki az STVR Szombati dialógusok című politikai vitaműsorából.

Ódor Lajos tart az USA leendő vezetőjétől,
mivel szerinte kiszámíthatatlan Donald Trump;
Erik Kaliňák viszont úgy gondolja, Trump nagyon is kiszámítható,
számára inkább
az a kérdés, vajon az Európai Unió vezetői képesek lesznek-e egyenrangú partnerei lenni az Egyesült Államok elnökének.
„Donald Trump már első ciklusában megpróbált beavatkozni a szabad kereskedelembe és szigorítani az amerikai piac védelmét“ - mutatott rá Ódor, aki Trump kijelentéseit ma is hasonló szellemben jegyzi.
Kaliňákot viszont egyáltalán nem lepi meg Trump az amerikai kereskedelmi érdekeket célzó törekvése, még ha ez Európa rovására is megy. A kockázatot inkább azok oldalán látja, akiknek az EU érdekeit kell megvédeniük. „Nem zavar Donald Trump, inkább attól tartok, hogy a másik oldalon Ursula von der Leyen, a leghíresebb amerikai lobbista áll, aki eddig a minimumot tette Európa versenyképességéért” – mondta Kaliňák.
Mindkét EP-képviselő irreálisnak értékelte Trump azon követeléseit, hogy a NATO-tagállamok a GDP öt százalékára emeljék védelmi hozzájárulásukat.
Ódor ehhez annyit tett hozzá, hogy szerinte Európának a védelem és biztonság terén a kölcsönös együttműködés nagyobb hatékonyságára kell összpontosítania, és erre a törekvésre számít az új védelmi biztostól is.
Kaliňák úgy véli, ideje lenne feloldani a Moszkva elleni uniós szankciókat, ugyanis, mint rámutatott, a szankciókkal nem sikerült Oroszországot arra kényszeríteni, hogy véget vessen a háborúnak, ráadásul Oroszország mellett az EU-tagállamok, köztük Szlovákia gazdaságát is megkárosították velük.
„Keresem a lehetőségeket egy polgári kezdeményezésre, hogy az Európai Bizottságnak foglalkoznia kelljen a szankciók feloldásával” – mondta.
Mindkét képviselő egyetértett abban, hogy az orosz-ukrán konfliktusnak mielőbb véget kell vetni. Ódor nagyra értékeli, hogy az ukránokban még mindig megvan az elszántság, hogy megvédjék és küzdjenek hazájukért.
Úgy véli, hogy
Volodimir Zelenszkij nagy tekintélynek örvend itthon és az EU vezetői között.
Kaliňák viszont bírálta Zelenskij Robert Ficonak címzett üzeneteit.
Ugyanakkor nagyra értékelte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök kommunikációját és a jó szlovák-ukrán kapcsolatokért tett erőfeszítéseit. Kaliňák szerint a közös kormányközi tárgyalások folytatódni fognak.
A két politikus egyúttal részvétüket fejezték ki az elhunyt személyek hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívántak.