Novák Katalin: A két nemzet közös történelmi múltja összeköt bennünket
Zuzana Čaputová szlovák államfő pénteken a délelőtti órákban a pozsonyi Grassalkovich-palotában fogadta az első szlovákiai látogatására érkező Novák Katalin magyar köztársasági elnököt.

Novák Katalin és Zuzana Čaputová a Grassalkovich-palota egyik szalonjában
Fotó:
Somogyi Szilárd
A rossz időjárásra és az esőre való tekintettel leszűkült az ilyenkor szokásos ceremoniális fogadtatás, bár a a katonai tiszteletadás mellett elhangzó himnuszok és a szinte már kötelező sóval és kenyérrel való kínálás megmaradt.
A palotában az első kézfogás után Novák Katalin a palota vendégkönyvébe a következő sorokat jegyezte be:
Meggyőződésem, hogy két nemzetünk közös történelmi múltja összeköt bennünket. Magyarország köztársasági elnökeként mindent meg fogok tenni azért, hogy az elkövetkező években tovább erősítsem népeink barátságát és bizalmát." Novák Katalin
A két köztársasági elnök asszony találkozója után a küldöttségek találkozójára is sor kerül, amelynek részleteiről a nap folyamán tájékoztatunk.
Címkék