Nézzen bele Čaputová pénztárcájába
Annak ellenére, hogy minden területen szorgalmazzák a takarékosságot, sem az elnöki iroda, sem a Nemzeti Tanács irodája, sem pedig a kormányhivatal nem készül erre.

Eduard Heger sajtóértekezletet tart
Fotó:
TASR
Úgy tűnik, hogy az említett szerveződések több pénzből gazdálkodhatnak majd 2023-ban.
A legnagyobb emeléssel a kormányhivatalban számolhatnak, az államfői irodának kell beérnie a legszerényebb többlettel. Mindez abból a költségvetési tervezetből derül ki, amelyet a 2023-2025 közötti időszakra a kormány mai ülésén fogadtak el.
A kormányhivatal 38 millió euróval nagyobb összeggel gazdálkodhat jövőre, a teljes költségvetése 193 millió euró lesz.
A parlamenti iroda több mint 42,3 millió euróból költekezhet, a megemelt összeg feltehetően a pozsonyi vár felújításával kapcsolatos munkálatok fedezését is szolgálják.
Az államfői iroda mindössze 1 millió euróval többet költhet majd el jövőre, a teljes összeg 6,38 millió eurót tesz ki. Ez elsősorban az iroda működését, különböző protokolláris tevékenységet hivatott fedezni.
Címkék