2023. január 21., 15:33

Népszavazás-történelem: Nyolcból egy, mi az?

A cikk elkészültekor még nem tudni, mi lesz az aktuális népszavazás sorsa, de az előjelek nem túl jók. Az ország legtöbb helyéről egyelőre gyenge részvételt jeleznek, persze pontos eredmények nincsenek, mivel ennél a szavazásnál nap közben nem mérik és nem is jelzik központi szinten a részvételi arányt.

népszavazás 2023
Képünk illusztráció
Fotó: TASR/AP

Az önálló Szlovákia történetében ez a jelenlegi a kilencedik kiírt népszavazás. Az elsőre rögtön az önállósodást követő évben, 1994-ben került sor, akkor a privatizáció során felhasznált pénzeszközök igazolásáról szavaztak az emberek, ám a részvétel nem lett érvényes.

A szlovákiai szabályozás értelmében ugyanis a népszavazás csak akkor érvényes, ha azon legalább a választásra jogosultak fele plusz egy személy érvényes voksot ad le.

1994-ben azonban csak 19,96 százalék volt az érvényese szavazatok száma.

A második országos népszavazás 1997-ben zajlott, annak az eredménye még gyengébb volt: 9,53 %. Ez egy összevont népszavazás lett volna, a NATO-hoz való csatlakozásról, illetve a nukleáris fegyverek és katonai bázisok telepítéséről Szlovákia területén, valamint Szlovákia köztársasági elnökének közvetlen megválasztásáról szavazhattak az emberek.

A népszavazás azonban meghiúsult mivel annak a kihirdetése és végrehajtása nem volt összhangban a korábbi petíciós akciókkal,

amit a történelem legalacsonyabb részvételi aránya is igazolt.

A rá egy évre, 1998-ban tartott népszavazás került a legközelebb az érvényességi küszöbhöz – 44,25%-os eredménnyel. Ennek a népszavazásnak a témája a stratégiai jelentőségű energetikai vállalatok privatizációjának elutasítása volt.

A következő népszavazásra 2000-ben került sor, ez is az előrehozott választásokról szólt. A kormány mandátumának a referendum pozitív eredményét követő 150 napon belüli megszüntetéséről szóló alkotmánytörvény megalkotását követelte az ellenzék. Ez a népszavazás sem járt eredménnyel, mindössze a választópolgárok 20,03%-a járult az urnákhoz.

A sikertelen népszavazások sorát az a 2003-ban tartott referendum törte meg, amely során Szlovákia Európai Unióba való belépéséről szavazhattak az emberek.

Ez volt Szlovákia történetében az egyetlen érvényes népszavazás eddig, a részvételi arány ekkor 52,1%-os volt, a 4 174 097 fős választásra jogosult polgárból 2 175 389-en szavaztak. A szavazók 93,7% -a mondott igent az Európai Unióhoz való csatlakozásra.

A következő népszavazás témája 2004-ben is az előrehozott választások voltak, de ez a referendum szintén érvénytelen lett: akkor 35,86 százalékos lett az eredmény.

2010-ben az SaS kezdeményezésére indítottak népszavazást a koncessziós díjak eltörléséről, a parlamenti mentelmi jog csökkentéséről, a képviselők számának 100-ra való csökkentéséről, a kormányzati limuzinok árainak maximalizálásáról, az online választás lehetőségének bevezetéséről, valamint a köztisztviselők számára a sajtótörvényben garantált válaszadási jog törléséről - eredménytelenül. 22,84%-os volt az érvényesen leadott szavazatok száma.

A mait nem számítva legutolsó népszavazás 2015-ben zajlott és a családvédelemről szólt

(a házasság definíciójának rögzítése kizárólag egy férfi és egy nő közötti élettársi kapcsolatként, azonos neműek gyermekvállalása, iskolai szexuális nevelés csak szülői beleegyezéssel). Ez a népszavazás is sikertelen volt, 21,4 százalék lett az érvényes leadott szavazatok aránya.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.