Népösszeírás – államérdekből
Az első Csehszlovák Köztársaságban két ízben tartottak népszámlálást: 1921 februárjában, valamint 1930 decemberében. A következő – a harmadik – népszámlálásra 1940 decemberében került volna sor, ekkorra azonban „Versailles kertjének legszebb rózsája” már elvirágzott és elhervadt.
Azt viszont kevesen tudják, hogy a Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium szervezésében és felügyelete alatt Szlovákiában már 1919-ben is tartottak egy népösszeírást.
Ennek azonban csak az e területen élő lakosság számbavétele, illetve nemzetiségi összetételének megállapítása volt a feladata.
Az említett – Vavro Šrobár által vezetett – Teljhatalmú Minisztérium már 1918. december végén elhatározta egy rendkívüli népösszeírás mielőbbi lebonyolítását, azzal a nyíltan bevallott szándékkal, hogy a rövidesen összeülő békekonferencián a csehszlovák delegációnak minél kedvezőbb statisztikai adatok álljanak a rendelkezésére az igényelt és már birtokba is vett észak-magyarországi területek lakosságának etnikai összetételéről.
Mint köztudott, 1919. január végéig megtörtént az igényelt felvidéki területek – azaz „Szlovákia” – cseh birtokba vétele, egész az 1918 decemberében Párizsban a Beneš kívánalmai alapján megállapított csehszlovák–magyar demarkációs vonalig. (Ez a vonal csaknem azonos volt a később megállapított, majd Trianonban szentesített országhatárral.)
A tervezett népösszeírást eredetileg március végén szándékoztak lebonyolítani, de az előkészületek elhúzódása, majd az 1919 áprilisában kiprovokált csehszlovák–magyar háborús incidens miatt erre csak 1919 augusztusában kerülhetett sor.
Šrobár – a diktátori hatalommal felruházott teljhatalmú miniszter – igyekezett kellőképpen gondoskodni arról, hogy a katonai diktatúra légkörében lebonyolított népösszeíráson „csehszlovák” szempontból kívánatos statisztikai adatok szülessenek.
Például körrendelettel utasította az összeírást végző biztosok kinevezésére illetékes megyefőnököket, hogy az ügy nemzetpolitikai jelentőségére való tekintettel csakis tökéletesen megbízható, szláv nemzetiségű egyéneknek adjanak megbízást.
A háborús félelem és a katonai diktatúra légkörében 1919. augusztus 20-i eszmei időponttal lebonyolított nép-összeírás teljesen váratlanul, meglepetésszerűen és felkészületlenül érte az alig néhány hónapja gazdát cserélt terület lakosságát.
Egyes helyeken ezt úgy értelmezték, hogy ez egyben népszavazást is jelent bizonyos területek hovatartozásának eldöntése érdekében. Más vidékeken olyan híresztelések kaptak szárnyra, hogy az összeírást a nem államalkotó, tehát nem „csehszlovák” nemzetiségű népesség nyilvántartásba vétele, valamint tervezett kitoloncolása érdekében rendelték el.
Eszerint Szlovákia összlakossága 2 923 214 fő volt. Ebből 1 954 446 fő (66,86%) vallotta magát szlovák, illetve cseh nemzetiségűnek (a statisztikai kimutatás közös rovatban, „csehszlovák” nemzetiségűeknek tüntette fel őket), 689 565 (23,59%) volt a magyar, 143 466 (4,91%) a német, 81 332 (2,78%) a rutén, 54 405 (1,86%) az egyéb, főleg zsidó és lengyel nemzetiségűek száma és százalékaránya.
Megfigyelhető, hogy a magyarság száma és aránya Szlovákiában az 1919. évi augusztusi népösszeírás statisztikai adatai szerint máris jelentős csökkenést mutatott. A német és a rutén nemzeti kisebbségé nemkülönben. Növekedés csupán az államalkotó „csehszlovák” elem körében volt tapasztalható.
Az ismertetett népösszeírás nemzetiségi eredményeivel Šrobár teljhatalmú miniszter azonban még így sem volt elégedett. 1919. november 15-én Kassán nagy beszédet mondott, amelyben elismeréssel állapította meg, hogy lám a „csehszlovák” népelem a birtokba vett felvidéki területen abszolút többséget alkot, tehát vitathatatlan, hogy „Szlovákia mindenekelőtt a szlovák nemzeté”. Egyúttal sajnálatát fejezte ki afölött, hogy a kimondottan szlovák etnikumú régiókban „még mindig” 126 411 magyart találtak az összeírást végző biztosok.
A miniszter bizakodva jegyezte meg idézett kassai beszédében, hogy ezek a szórványmagyarok idővel minden bizonnyal beolvadnak majd a szlovák többségi népességbe, és ezzel is csökkenni fog a magyarok összlétszáma.
Ilyen előzmények után feltételezhető és várható volt, hogy az elközelgő rendes népszámlálás lebonyolításakor különösen nagy nyomás nehezedik a szlovák etnikai területek szórványmagyarságára, valamint a szlovák–magyar nyelvhatár érintkezési pontjain élőkre.
A fokozódó nyomás miatt tehát a magyar nemzeti kisebbség ellenállását és kitartását is fokozni kell. Ez lesz az egyik kiemelt feladata a helyenként már szerveződő magyar politikai életnek, az egyházaknak, valamint a magyar szellemi élet minden megnyilvánulásának.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/7. számában.
