2023. február 23., 12:39

Nem Ukrajnában, hanem Ukrajnának segítenek a szlovák hadsereg tagjai - állítja a miniszter

A Védelmi Minisztériuma visszautasítja azokat az információkat, amelyek szerint a szlovák hadsereg katonái részt vennének az ukrajnai konfliktusban, egyben felhívja a figyelmet egy újabb félretájékoztató hullámra. A szaktárca álláspontját a minisztérium szóvivő, Martina Kakaščíková mondta el.

Jaroslav Naď
Fotó: TASR

„Elutasítom a Szlovák Köztársaság fegyveres erőinek tagjait ért bántó megjegyzéseket, a társadalom megzavarására tett kísérleteket, vagy az állami döntések iránti bizalmatlanságot.

Itt már nem babra megy a játék, hanem a Szlovák Köztársaság biztonságáról és nemzetközi hiteléről, mint felelős partnerről és szövetségesről van szó

 – hangsúlyozta Jaroslav Naď ideiglenesen megbízott védelmi miniszter.

A szaktárca szerint egy hivatalos dokumentum szándékos félreértelmezéséről van szó. A minisztérium azt a szándékot látja az akció mögött, mely a szlovák katonák Ukrajnába küldésének témáját akarja előtérbe nyomni.

„Ez nem igaz, mivel

a dokumentum a szlovák fegyveres erők tagjainak az Európai Unió Ukrajnát segítő missziójában részvételéről szól.

Tehát Ukrajnát segítő és nem Ukrajnában részt vevő misszióról“ - jelentette ki a szaktárca.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy már 2022 decemberében tájékoztatott a misszióról, és rendszeresen tájékoztat a lefolytatásáról és azon ukrán állampolgárok számáról is, akiknek a Szlovák Köztársaság fegyveres ereje ilyen módon nyújtott katonai alapkiképzést a Szlovák Köztársaság területén.

A minisztérium kifejtette, hogy az Európai Unió már tavaly ősszel bejelentette az Ukrajnának segítő misszió létrehozását. Célja az ukrán erők kiképzése, hogy megfelelően védhessék meg magukat az orosz agresszióval szemben.

A képzés azonban az EU területén zajlik, és nem Ukrajnában

- pontosított a minisztérium.

Marian Majer, a tárca államtitkára kifejtette: Szlovákia misszióba való bevonásához szükséges a kormány és a parlament jóváhagyása, ehhez szükséges az interneten közzétett dokumentum.

„Tehát semmilyen titkos műveletről nincs szó, csak egy normális jogalkotási eljárás a korábbi nyilatkozatainknak megfelelően” - jegyezte meg Majer.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.