2022. augusztus 17., 17:17

Nem tetszik a háziorvosoknak a betegrendeléssel kapcsolatos javaslat

A Háziorvosok Szlovákiai Társulása (SVLS) alapvetően nem ért egyet azzal a javaslattal, hogy hozzanak létre egy országos rendszert a betegvizsgálatra való megrendelésekre.

orvos_alkohol
Fotó: noviny.sk

„Ez teljesen átgondolatlan dolog, amit nem egyeztettek a járóbetegellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatókkal" – fogalmazott Monika Palušková, a társulás elnöke. Elmondása szerint a háziorvosok társulása felkéri az egészségügyi tárcát a javaslat visszavonására.

Palušková felhívta a figyelmet arra, hogy minden beteghez egyedi módon kell hozzáállni, és az egészségügyi problémái alapján a nővérnek és az orvosnak kell eldöntenie, hogy mikorra rendelik be, és mennyi időre lesz szükség a vizsgálatra.

Véleménye szerint ebbe nem avatkozhat bele az Országos Egészségügyi Információs Központ (NCZI) bürokratikus rendszere, írja a cas.sk portál.

A háziorvosok társulása szükségtelennek tartja a javaslatot. Azt is kifogásolja, hogy a végrehajtása sem egyértelmű. „Már most is kritikus egészségügyi dolgozók hiánya és az anyagi forráshiány. Először is egészségügyi személyzetet kell toborozni a rendelőintézetekbe, helyreállítani az egekbe szökő bérleti díjat és az egyéb kiadásokat. Csak utána gondolhatunk minden másra – jegyezték meg az orvosok.

Másrészt viszont a háziorvosok társulása támogatja az elektronikus váltójegyrendszer széles körű bevezetését.

A társulás álláspontja szerint ennek kialakítása azonban kizárólag az egészségügyi szolgáltatók és az egészségbiztosítók hatáskörébe kellene. hogy tartozzon. „Az NCZI feladata kizárólag a végső megoldás megvalósítása lehet, nem pedig az egészségügyi ellátásba való bürokratikus beavatkozás” – fogalmazott a társulás.

Az egészségügyi minisztérium tárcaközi egyeztetésre terjesztette be azt a javaslatot, amelynek értelmében be kellene vezetni az Országos Információs Rendszeren keresztül történő betegrendelést az NCZI adminisztrációjában. Eszerint a rendszeren keresztül a beteg maga is megrendelhetné magát az orvoshoz, és ugyanezt az orvosa és a biztosító is megtehetné.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.