Nem szavaz a nép
Zuzana Čaputová legalább az alkotmánybírósághoz fordult, amikor a Smer számára vélhetően nem annyira szimpatikus népszavazási kérdését illetően kellett dönteni. Peter Pellegrini erre sem vette a fáradságot, és élből letekerte a magyarellenes törekvéseiről ismert Slovenské hnutie obrody népszavazási kezdeményezését. De vajon helyesen tette-e?
Képviseleti demokráciánkban helyi, regionális és országos szintű képviselőinkre ruházzuk a hatalmat. Aztán ők vagy bekerülnek az adott testületbe a helyi önkormányzattól a brüsszeli parlamentig, vagy nem. És, ha bekerülnek, akkor vagy képviselnek bennünket, vagy nem. Országunk, illetve tágabb térségünk állami berendezkedéseiben a népszavazás maradt a közvetlen demokrácia egyedüli eszköze.
Úgy látszik, ennek fennköltségét maga a nép, az istenadta sem akarja belátni. 1998-ban Vladimír Mečiar, a „szlovák nemzet atyja" még arról is megszavaztatta az állampolgárokat, hogy privatizálják-e a stratégiai vállalatokat, és még akkor is restek voltunk urnához járulni, mindössze 44 százalékos volt a részvétel...
Szlovákia – igaz, nem hosszú – történelmében eleddig összesen kilenc népszavazás volt és mindössze egy bizonyult érvényesnek, amelyet 2003-ban, az Európai Unióhoz való csatlakozásról tartottak. Tudja ezt mindenki, kivéve a Békét Ukrajnának! mozgalom vezetője.
Legutóbb a Robert Fico vezette Smer kezdeményezett népszavazást 2023-ban. Az állampolgároknak arra kellett felelni: „Egyetért azzal, hogy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa választási időszakának idő előtti befejezése népszavazással vagy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának határozatával végrehajtható, a Szlovák Köztársaság Alkotmányának oly módon történő módosításával, hogy:” és a hogy után az Alkotmány hat módosítandó cikkelye volt felsorolva.
Tömegek nem járultak urnákhoz, de egyes elemzők már azzal megjósolták a Smer várható előretörését, hogy Fico a lakosság negyedét meg tudta mozgatni egy olyan kérdéssel, amit jószerivel nem is értenek.
A Smer kezdeményezését 406 039 állampolgár támogatta aláírásával. Egyébként már 2021-ben is próbálkoztak hasonló szellemű kérdésekkel, akkor 585 ezer támogató aláírást sikerült összegyűjteniük, de az alkotmánybíróság úgy döntött, az akkor megfogalmazott kérdés nem állt összhangban az alkotmánnyal, így kihirdetni sem lehetett. Nagy pofon lehetett ez egy olyan pártnak, mely elnökségében majd' minden második ember jogász... 2022-ben aztán újra megpróbálták, ekkor már jobban ügyelve a kérdésfeltevésre. Zuzana Čaputová államfő ekkor jelezte, a választási ciklus lerövidítésére vonatkozó kérdés ügyében kiírja a népszavazást, a másik kérdést illetően azonban újfent a taláros testület véleményét kérte, mely azt mondta ki: a kormány lemondására vonatkozó kérdés alkotmányellenes. Így végül az a mintegy 1,2 millió választó, aki élt a szavazás lehetőségével, erről az egy kérdésről dönthetett.
Hogy Čaputová azért kérte-e ki a Kassán székelő instancia mérvadó állásfoglalását, mert annyira aggódott az alkotmányosság miatt, vagy mert jól be akart fűteni Ficóéknak, hogy a népszavazás semmiképp ne lehessen az összevont helyi és regionális választás napján, nehogy még érvényes legyen, arra többféle válasz is lehetséges. De legalább elegánsan járt el.
Van ez a Slovenské hnutie obrody (SHO) nevű, a politikai paletta jobb szélén elhelyezkedő gittegylet, amely alkalmanként megpróbált indulni a parlamenti választásokon is, ám rendre csak nagyítóval látható végeredményt sikerült produkálnia, így önnön létük értelmét legfeljebb abban látták, hogy a beíratások előtt kiplakátolják Dél-Szlovákiát a szlovák iskolalátogatás mellett érvelő falragaszokkal.
Valószínűleg vérszemet kaptak a Smer népszavazási sikerén, és ők is összehozták a magukét, nem kis energiát belefektetve – igaz, az SNS és a Republika támogatásával – közel 400 ezer támogató aláírást gyűjtöttek össze amellett a kérdés mellett, hogy: „Egyetért azzal, hogy a Szlovák Köztársaság ne alkalmazzon olyan szankciókat az Oroszországi Föderáció ellen, amelyek ártanak a szlovák állampolgároknak, az egyéni vállalkozóknak és a vállalkozóknak?”
Reményeik azonban csak június 4-éig tartottak. Ezen a napon Peter Pellegrini köztársasági elnök sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen bejelentette: „Nem lehet kihirdetni az Oroszország elleni szankciókról szóló szlovákiai népszavazást." Döntését azzal indokolta, hogy „a Szlovák Köztársaság Alkotmánya az államfőre ruházza a felelősséget a kihirdetett népszavazások törvényességéért, és ha az államfő megállapítja, hogy nem teljesül valamelyik alkotmányos vagy törvényi feltétel, nem hirdetheti ki a népszavazást. Ez a helyzet azzal a petícióval is, amit az elmúlt hetekben megvizsgáltam."
Az elnök a kérdést három ponton is homályosnak találta. Állítása szerint a megfogalmazás alapján nem világos a végrehajtó szervezet, és így a kérdés nem felel meg az alkotmányos feltételeknek. Nem tartja világosnak az „Oroszországi Föderáció elleni szankciók” – megfogalmazást sem, vajon ez az orosz állami szervekre vagy az állampolgárokra vonatkozik-e?
Az sem világos, hogyan kellene viszonyulni a más országokbeli konkrét személyekre vagy vállalatokra vonatkozó szankciókhoz, amelyeket Oroszország támogatása miatt vetettek ki.
A harmadik gond, hogy minek alapján lehet egyértelműen meghatározni, mely szankciók ártanak a szlovák állampolgároknak, egyéni vállalkozóknak és vállalkozóknak, és ezt milyen szervnek kellene eldöntenie.
Abban kétségkívül igaza volt: „nincs olyan szabály, amellyel meg lehetne határozni a szankciók kártékonyságát, egy ilyen törvény egyszerűen végrehajthatatlan lenne". Ugyanakkor 400 ezer állampolgár biztosan nyugodtabban hajtotta volna fejét kék cérnával, Felső-Garam menti mintákkal hímzett, nemzetiszín párnájára, ha nem egyedül, dolgozószobájából kimeredve, a Grassalkovich-palota előtt fagyizva szelfiző turistákat szemlélve döntötte volna el, hanem vesz egy čaputoványi fáradságot, és ő is az alkotmánybírósághoz fordul. Így, saját, szép számú ruszofil szavazója előtt sem vesztette volna el az arcát, és azt mondhatta volna: azok a furcsa ruhás kassaiak voltak, biztos megártott nekik a nagy meleg azokban a lebernyegekben...
A népszavazást kezdeményező SHO szerint az alkotmányt Pellegrini sértette meg. Véleményük szerint a népszavazási kezdeményezés alkotmányos mivoltáról egyedül a taláros testület hivatott dönteni. Švecéknek igazuk van, e tekintetben az alaptörvény 95. cikkelye egyértelműen fogalmaz, mérlegelési jogkört egyedül az alkotmánybíróságnak biztosítva, az elnöknek nem.
Robert Fico negyedik kormányának kulturális belépője nem sikerült a legszerencsésebben. A kisebbségek számára a mečiari-slotai idők hangulatát idézte Martina Šimkovičová kulturális miniszter kijelentése, amely szerint a kultúra egyedül szlovák lehet.
Az erőből megvalósítandó kormányzati kultúrpolitika, és az autonóm művészeti csoportosulások közötti állóháború hadszíntérré változtatta a kulturális tér egy részét. Arra példát, hogy a parlamentben a kultúra, nem pedig valamilyen hardcore belpolitikai téma miatt legyen késhegyig menő vita, már rég láthattunk.
Múlt heti számunkban részletekbe menően taglaltuk, hogyan vitte el az orosz front elől menekülő Csáky Gusztáv árván maradt, görgői kastélyában a fosztogatást és az államosítást túlélt, felbecsülhetetlen értékű Donatello-márványbüsztöt Lukáš Machala, a kulturális minisztérium kabinetfőnöke. A szlovák parlament történetében arra is kevés példa volt, hogy a kulturális bizottság rendkívüli ülést tartott volna. Hát még arra, hogy a kormányoldal és az ellenzék egy reneszánsz mellszobor miatt essen egymásnak. Lám, az igazi művészet még 2025-ben is tud tematizálni…
Cecília Gonzaga márványbüsztje kapcsán az ellenzék kezdeményezte a rendkívüli ülés összehívását, miután Machala május 29-én, rendőri kísérettel szállíttatta el a Szlovák Nemzeti Múzeum Szepességi Múzeumának a raktárából, Lőcséről. Az meglehetősen visszatetsző volt, hogy a kulturális miniszterként teljesen láthatatlan Natália Milanová bírálta leghangosabban a közösségi médiában és a bizottságban az átszállítást, holott miniszterként ő egykor tehetett is volna valamit a helyzet megoldásáért.
A szobor most a belügyminisztérium kistapolcsányi biztonságtechnikai cél intézményében raboskodik, várva sorsa jobbra fordulását. További sorsát illetően aggodalomra adhat okot, hogy a kulturális tárca közleménye szerint azért kellett egy rendőrségi objektumban elhelyezni, mert jelen pillanatban egyik hazai múzeum és galéria sem teljesíti az ilyen értékű műtárgy őrzéséhez szükséges feltételeket.
Végső soron a kérdés nem az, hogy hol van most a mellszobor, hanem az, hogy a kultúrpolitikában tényleg rend van-e, végre érvényesül-e a kiszámítható szakmaiság? (a kérdés költői, kérem, ne válaszoljanak!) – vagy ha nem, akkor melyik lesz a következő műtárgy, amelynek sorsát ismét a karhatalom fogja megoldani, nem pedig szemüveges-garbós művészettörténészek.
Megjelent a Magyar7 2025/23.számában.
