Nem kezdődött el az ülés Šimkovičová leváltásáról
Nem voltak határozatképesek a parlamenti képviselők kedd reggel a Martina Šimkovičová kulturális miniszter (SNS-jelölt) menesztéséről szóló ülés kezdetén.

Martina Šimkovičová
Fotó:
TASR
Az ülésteremben nem volt elegendő képvisel, mindössze 43-an voltak jelen, így el sem kezdődhetett az ülés.
Peter Pellegrini házelnök egy órával elhalasztotta az ülés megkezdését. Ha a parlament még ekkor sem határozatképes, az ülést bezárja.
A Šimkovičová menesztésére irányuló indítványt a PS és az SaS ellenzéki képviselői nyújtották be.
A parlament 9 órakor sem volt határozatképes, a teremben mindössze 53 parlamenti képviselő tartózkodott, "Befejezettnek nyilvánítom a parlament 10. ülését, és egyúttal tájékoztatom Önöket, hogy az ügyrend szerint azt a programpontot, amely nem került megtárgyalásra, a parlament követkető ülésének programjába javasoljuk” – jelentette ki a házelnök Pellegrini.
Címkék