2020. január 2., 13:48

Nem fizet adót? A jogosítványa bánhatja!

Január elsejével életbe lépett az a törvénymódosítás, amely lehetőséget ad arra, hogy a rendőrség bevonja annak a fizikai személynek a jogosítványát, aki valamilyen hátralékkal rendelkezik az adóhatóság irányába.

Az adóhatóság szerint a törvénymódosítás tulajdonképpen egyfajta plusz motivációt jelent azon polgárok számára, akik figyelmetlenségből vagy nemtörődömségből adóhátralékot halmoztak fel. Itt nem feltétlenül tudatos adócsalásra kell gondolni, pórul járhatnak azok is, akik például valamelyik helyi adót felejtették el befizetni.
 
Az adótanácsadók kamarájának egyik szakembere kiemelte, a professzionális sofőröket (autóbusz-vezetőket, kamionosokat, fuvarozókat) semmilyen körülmények között sem fogják ezzel a büntetéssel sújtani.
 
A Sme napilapnak nyilatkozó Rastislav Forgáč  ugyanakkor rámutatott arra is, furcsa jogi precedenst teremthet, ha egy-egy adóhátralék miatti elkobzás után a bíróság kimondja majd, hogy az adóhatóság helytelenül járt el az adótartozás megállapításánál, tehát a büntetés is jogszerűtlen volt. A kérdés az, ki fogja ilyen esetben megtéríteni a jogosítvány hiánya miatt felmerült költségeket. Elég különös lesz, ha az adóhatóságnak kell majd a vonatjegyek árát térítenie.

A pénzügyi tárca közleményben hangsúlyozta, pusztán elrettentés miatt vezették be az új intézkedést, hiszen az adózás a modern jogállam egyik alapja, szükség van arra, hogy az állam rendben be tudja gyűjteni polgáraitól a neki járó adókat.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.