2022. április 2., 15:20

Nehéz idők, amatőr kormány – ez Pellegrini véleménye a jelen helyzetről

Szlovákiát ezekben a nehéz időkben olyan emberek irányítják, akiknek még egy kisebb cég vezetésében sincs gyakorlatuk, nem is beszélve a politikai vezetői gyakorlatról - értékelte Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke a kormány elmúlt két évét.

Peter Pellegrini
Fotó: TASR

„Volt, aki a választások előtt azzal büszkélkedett, hogy a legjobbak lesznek az ország történelmében, mivel sosem volt közük az államvezetéshez“ - mondta Pellegrini.

Abban egyetértett Edurad Hegerrel, hogy Szlovákia nehéz időket él meg, az ország történelmében példátlan mind a koronavírus-járvány, mind pedig az ukrajnai háború. „Pont az ilyen időszakban derül ki, hogy egy ember, vagy egy csoport képes-e irányítani egy országot.

Jelen esetben, sajnos kiderült, hogy amatőr, felkészületlen és szakmailag is rosszul működő kormányunk van

- jelentette ki a volt kormányfő, majd hozzátette, hogy a kormány alapvető kérdésekben vallott kudarcot.

Ugyanakkor lát pozitívumot a Matovič- és a Heger-kormány néhány járványügyi intézkedésében, egyben rámutatott, hogy a kormány járványügyi intézkedéseinek, valamint a migrációs és a gazdasági válság leküzdésére tett kormányjavaslatok egy részét is támogatta a Hlas-SD.

A növekvő inflációt komoly veszélynek tartja.

A lengyelek és a csehek néhány terméke esetében a forgalmi adót csökkentették, a magyarok megszabták az üzemanyagárak felső határát, az osztrákok minden háztartásba energiacsekket küldtek - emelte ki, majd arra figyelmeztetett, hogy Szlovákia több százezer polgára olyan nyomorúságot él majd meg, amit az elmúlt 10-20 év alatt sosem.

Komoly gazdasági gondnak látja azt is Pellegrini, ha Oroszország beszünteti a géz és kőolaj szállítását az Európai Unióba. Ezért arra szólította fel Heger kormányfőt, hogy olyan megoldásokat szorgalmazzon európai szinten, amelyek Szlovákia gazdasági érdekeit szolgálják.

A Hlas-SD elnöke azt is elmondta, pártja támogatja Szlovákia Ukrajnának nyújtandó segítségét - beleértve a lőszereket és az üzemanyagot is - ám a MIG-29-es repülőgépeknek és az S-300-as légvédelmi rendszernek Szlovákiában kellene maradnia, mert azokra az ország védelme érdekében van szükség.

Az ukrajnai menekültekkel kapcsolatban kritizálta mind az államot, mind pedig Roman Mikulec belügyminisztert,

mert szerinte az eddigi tevékenységük megbukott. Ezügyben azonban

kiemelte az önkéntesek és az önkormányzatok munkáját.

„Ha az egész segítségnyújtást az államra hagytuk volna, Szlovákia olyan nemzetközi szégyenben marad, mint azelőtt sosem“ - mondta el véleményét Peter Pellegrini.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.