Napokon belül elhárulhat minden akadály a Dimitrovka lerakatának felszámolása elől
Az illetékes főrévi építésügyi hivatal a mai napon elindította az építésügyi eljárást az utóbbi időben egyre többet bírált vereknyei Dimitrovka üzem vegyianyag-lerakatának felszámolását - írja a Szlovák Hírügynökség.

Az építésügyi engedély kiadását még január közepén hagyták jóvá, az ezzel kapcsolatos megjegyzéseket, javaslatokat a következő napokban kell eljuttatni az illetékes hivatalhoz.
– jelentette ki Martin Chren, Főrév polgármestere.
A lerakat felszámolását egy már több helyen alkalmazott technikával, az ún. enkapszulációval végzik majd el. Ennek lényege, hogy egy földalatti fal segítségével tulajdonképpen elszigetelik a szennyező anyagokat a talajtól. Csehországban, Ausztriában, Lengyelországban és az Egyesült Államokban is sikerrel alkalmazták már ezt a módszert. A környezetvédelmi tárca álláspontja szerint idén nyáron meg is kezdődhetnek a munkálatok. Az állami geológiai intézet illetékesei szerint a módszer megfelelő lehet a probléma kezelésére, ráadásul a felszámolás során a környező vizeket is megtisztíthatják majd.
A munkálatok előreláthatólag 2023 nyarán érnének végét, a tervezett költségek 35 millió euróra rúgnak majd.
A Vereknye és Főrév határán fekvő Kis-Dunához tartozó Malom-ág (Mlynské rameno) mellett fekvő mintegy 4,6 hektáros területen körülbelül 120 ezer köbméter, a múlt század hatvanas-nyolcvanas éveiből származó hulladék található. Több vizsgálat is megerősítette, hogy a lerakatból folyamatosan szivárognak különféle vegyi anyagok, főleg rovar- és gyomirtók. A környezetvédelmi tárca már többször is figyelmeztette az említett két városrész, illetve Pozsonypüspöki lakosságát, hogy a kutakból származó vizet sem öntözésre, sem zuhanyzásra, medencék feltöltésére ne használják.
Csallóköz ivóvízkészlete, állítják a szakértők, jelenleg nincs veszélyben.