2020. február 12., 21:24

Nagyszombat megye 2019-es baleseti statisztikái

A Nagyszombat megyei kerületi rendőrség közösségi oldalán a mai nap folyamán közzétett egy érdekes adatsort, amelyből például , más egyéb mellett, megtudható, hány baleset volt a megye útjain. A rendőrség szerint a megyehatáron belül nincsen tipikus "halálút", de így is 37 halálos baleset történt a kerület útjain 2019-ben.

baleset, Sárosfa
Képünk illusztráció!
Fotó: Facebook / Polícia SR

A statisztikából kiderült, összesen 1445 balesetet jelentettek a tavalyi évben, ez azt jelenti, hogy átlagosan mintegy 4 baleset történt naponta. Szerencsére ezek nagy része, közel fele, nem járt sérüléssel, vagy résztvevői csak könnyebb sérülést szenvedtek el.

Harminchét esetben azonban halállal végződött a szerencsétlenség.

Hetvenkilenc embert súlyos, 671-et pedig könnyebb sérülésekkel kellett kórházba szállítani, illetve ellátni. Igen érdekes (és elsőre nagyon magasnak tűnő) adat, hogy 380 esetben az "elkövető" távozott a baleset helyszínéről. Nem meglepő viszont, hogy a balesetek egy jelentős részénél az alkohol is szerepet játszott, minden nyolcadik baleset ilyen volt.

A közúti balesetek mintegy kétharmada lakott területen belül történt, arról viszont nem közöltek adatot, hogy hányad részük városban, illetve faluhelyen.

Annyit azonban megtudtunk, hogy a legtöbb ilyen baleset nem az első-, hanem a másod-, illetve harmadrendű utakon történt.

A fenti adatokat perspektívába helyezi, hogy a kerületben emelkedett a forgalomban lévő gépjárművek száma. A 2018-as 385 ezres értékről 395 ezerre.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.