2025. június 18., 08:27
Frissítve: 16:07

Nagyszabású rendőrségi razzia: az ukrajnai lőszerszállítmányok kapcsán több személyt őrizetbe vettek

Az előállítottak az előző kormányzati ciklusban a védelmi tárcánál dolgoztak magas beosztásban. Jaroslav Naď korábbi védelmi miniszter Kanadában tartózkodik, így nem tudták őrizetbe venni. 

Jaroslav Naď
Fotó: TASR

A Markíza úgy tudja, a rendőrségi akció az Ukrajnába irányuló lőszerszállításokkal lehet összefüggésben. Az ügyben a szervezett bűnözés elleni hivatal nyomoz az Európai Ügyészség felügyelete alatt. A belügyminiszter kezdeményezésére 2024 novemberében állították fel a szervezett bűnözés elleni hivatalon belül a Darca munkacsoportot, amely az Ukrajnába irányuló lőszer- és fegyverszállítások körülményeit vizsgálja.

A Markíza információi szerint a rendőrség előállította Peter Kozákot, a védelmi minisztérium hivatalának egykori főtitkárát és a védelmi tárcával együttműködő Konštrukt – Defence volt vezérigazgatóját, Alexander Gurskót.

A külföldön tartózkodó Jaroslav Naďot, a parlamenten kívüli Demokrati elnökét a rendőrök állítólag a saját otthonában keresték. A párt közölte, hogy Naď hazatérése után mindenben együttműködik a hatóságokkal, szerda délutánra sajtótájékoztatót hívtak össze, ahol részletesebb tájékoztatást ígérnek.

Jaroslav Naď a közösségi oldalán azt írta, a hónap végén tér vissza Szlovákiába.

Az Európai Ügyészség már hivatalosan is büntetőeljárást indított

Peter Habara, a szlovák rendőrség kommunikációs osztályának munkatársa szerdán délelőtt arról tájékoztatott, az ügyben az Európai Ügyészség már hivatalosan is büntetőeljárást indított.

Habara hangsúlyozta, a szlovák hatóságok a nyomozás jelenlegi szakaszában nem közölnek részleteket, mivel a büntetőeljárással kapcsolatos nyilvános tájékoztatás kizárólag az Európai Ügyészség hatáskörébe tartozik.

Közösségi oldalán Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter is megerősítte, hogy az eljárást az Európai Ügyészség ügyészei vezetik.

Megosztás
Címkék